Barion Pixel

A dolgaink, az életünk tágabb, s teljesebb értelmezését, érzékelését segítik a légzőgyakorlatok, az energia mozgatását, s erősítését célzó technikák, a tai-chi, a chi-kung és jógagyakorlatok, valamint a meditáció is. Azért is lényeges ezen technikák valamelyikének a napi rutinba vétele, mert ami eddig problémaként kényelmetlenkedett a tudatunkban, az könnyen át tud minősülni a fenti gyakorlatok alkalmazása okán lehetőséggé.

 

A mágikus gyakorlatok alkalmazásának kedvez az idő minősége ezen a héten, amit az „előre forduló” Merkúr kapcsolata jelez a „külső végeken” ballagó Plútóval. Ugyanakkor most érdemes megfogalmazni és meditációban feltenni önmagunk tudatfeletti részének azokat a kérdéseket, amelyekben valaminek a legmélyebb okait és összefüggéseit akarjuk megérteni.

 

Mivel a Merkúr a Halak csillagkép „múltból hozottságot” jelképező csillagainál fordul direktbe, ezért a tegnapunkban megbeszéletlenül, elrendezetlenül maradt ügyeink-dolgaink megbeszélésének és elrendezésének is kedvez a csillagidő. Ha úgy érezzük, hogy ez nehézséget okozhat, akkor imával fordulhatunk az angyalokhoz is, mert gyönyörű Földünk az Angyal csillagainak a fényében vándorol Nap körüli útján.

 

Engedjenek meg egy apró, de nagyon hasznos gyakorlati segítséget ebben a témában:

A kelő és a delelő Nap közötti időintervallum a legalkalmasabb az angyalima elmondására, természetesen a Nap felé fordulva. Kiválaszthatjuk a számunkra legalkalmasabbnak tűnő arkangyali napot is, de akár mind a hét nap, mind a hét arkangyalához is szólhatunk.

 

 

Teljeskörű megértésben, megértetésben, megoldásokban és angyali örömökben teljes hetet kívánunk!

 

Szűk egy hónap múlva, május 20-án, mikor a Nap a Pleiadok csillaghalmazához érkezik, újra megtartjuk neves előadók részvételével az ASZTROZÓFIA NAPJÁT!

 

Információ és jelentkezés: www.asztrozofianap.hu

 

A mágikus, alkotó Zenemágia kurzusunkat Danics Dórival közösen tartjuk, s az első végzett csoportunk frissen avatott muzsikusaival, a rendezvény zárásaként együtt daloljuk és gitározzuk el a Csillagálom című dalunkat.

 

Remélem, hogy május 20-án Önnel együtt énekelhetünk!

 

Információ és jelentkezés: www.asztrozofianap.hu

 

(Az itt megjelenő írások már elérhetőek megújult honlapunkon, a www.asztrozofia.hu oldalon is!)

A teljesebb „idő-értés” érdekében érdemes megnézni a legújabb havi csillagidőjárásjelentésünket:
https://youtu.be/bafRYMCguuE
valamint a 2024-es év egészének a csillagjeleit bemutató – az év dalával kiegészített! – előadásunkat is.
https://youtu.be/GePOweXQYXQ

 

Ima és meditáció leghatékonyabb időintervallumai a BÉKÉÉRT!

Aki teheti ezekben az időpontokban DÉL felé fordulva imádkozzunk lélekben együtt a BÉKÉÉRT és a SZERETETÉRT úgy,

hogy a béke és a harmónia erőit erősítjük, emeljük kint és önmagunkban is,

illetve égi együttműködést kérünk mindezek megvalósulásáért!

Ezen időpontok kiemelten segítik a tudatosság a gyógyító energiák és a harmónia szintjének az emelését, a megoldásokat, valamint az új dolgok, célok elérését.

 

Április 22., hétfő: 13.54 – 14.04

Április 23., kedd: 13.51 – 14.01

Április 24., szerda: 13.48 – 13.58

Április 25., csütörtök: 13.45 – 13.55

Április 26., péntek: 13.42 – 13.52

Április 27., szombat: 13.39 – 13.49

Április 28., vasárnap: 13.36 – 13.46

 

Ima előtt alaposan gondoljuk át, hogy mit szeretnénk elmondani, átadni az égieknek, (Istennek) illetve mihez kérünk segítséget, útmutatást, együttműködést. Az ima/elmélyülés első felében elmondjuk, halkan, de érthetően a mondanivalónkat. Fontos a kimondott szó, fontos, hogy a hangunkkal az énünk rezegtesse meg a „felküldött” információt, mert így az imánknak nagyobb az ereje, a hatása, mintha csak belül, magunkban mondanánk.

 

Az ima/elmélyülés második felében pedig elcsendesedünk, kicsit kiürítjük a tudatunkat. Ezzel megadjuk magunknak a lehetőséget arra, hogy megérkezhessen a válasz. Az ima igazi titka, igazi lényege nem is az, hogy mi elmondjuk, hanem az, hogy képessé válunk a hallásra…

 

Az imádkozás/elmélyülés idejét lehetőség szerint pontban a megadott időben kezdjük el. Fontos, hogy a befejezés előtt lecsendesedve figyeljünk befelé, ezzel megadva a lehetőséget az „égiek” válaszának befogadására.

A hónap egészének az üzeneteit is vegyük figyelembe a teljesebb felismerések, a tudás érdekében!

 

Természetesen továbbra is a legfontosabb a személyes tudás felismerése, ezért a napi csillagkódokat most is NAGYBETŰVEL emeltem ki. Ne feledjük, a személyes tudás visz igazán előre, s ez néhány hétköznapi eseménybe van elrejtve, amelyeket érdemes leírni a titkos naplónkba és összevetni az itt közreadott csillagkulcsokkal.

 

Napi üzenetek a Földről nézve, csillag-kulcsokkal:

 

Április 22., hétfő: A mai napon, vagyis a Hold napján, égi kísérőnk aspektusa a Merkúrral azt jelzi, hogy kedvez az idő minősége a lelki beszélgetéseknek, valamint az érzelmi, családi dolgaink megoldásának és az ügyeinkben való továbblépéseknek.

Csillag-kulcsszavak: ANYA-GYERMEK KOMMUNIKÁCIÓ

 

Április 23., kedd: A mai és a holnapi napnak az a különlegessége, hogy gyönyörű planétánk a Föld és vele együtt a Hold is az Angyal csillagainál vándorol. A valódi átéléssel végzett imák, meditációk és szertartások eredményesebbek ilyenkor a megszokottnál.

Csillag-kulcsszavak: SZINTEMELKEDÉS, ÜZENET FENTRŐL

 

Április 24., szerda: A tegnapi napról a maira virradó éjjelen a Telihold kifejezetten az álommágiában és a tudatos álmodásban való előrelépéseket segíti. 23-án kedden lefekvéskor érdemes álomjelekben megjelenő tanításokat kérni a Felettes Énünktől és/vagy az őrangyalunktól.

Csillag-kulcsszavak: JÖVŐÉPÍTÉS, ELŐRE TEKINTÉS

 

Április 25., csütörtök: A Hold mai kapcsolata az Uránusz-Jupiterrel és az előre forduló Merkúr is támogatja a tanulást, valamint a magasabb eszmék megértésére irányuló törekvéseinket. Ha tehetjük, ébredés után végezzünk „Középpont, vagy Egyensúly meditációt.

Csillag-kulcsszavak: LÉLEKTISZTÍTÁS, ÉRTŐ ÉRZELMEK, ÉRZŐ TUDAT

 

Április 26., péntek: Az életünk során összegyűjtünk, őrizzünk és hurcolunk magunkkal olyan tárgyakat, gondolatokat, érzéseket, indulatokat, illúziókat és vágyakat, amelyek tonnás súlyként nehezednek ránk. A mai nap a legalkalmasabb ezek felismerésére és ami a legfontosabb, mindezek elengedésére.

Csillag-kulcsszavak: SÚLYOK NÉLKÜLI BIZTONSÁG

 

Április 27., szombat: A mai napon a gyógyító, regeneráló erőket felerősíti a Tejúton vándorló Hold, ezért amennyiben szükséges, ma fordítsunk minőségi időt a nem tökéletesen működő külső-belső, testi, lelki, szellemi, kapcsolati dolgaink gyógyítására.

Csillag-kulcsszavak: A GONDOLAT EREJE EGYÜTT AZ ÖSZTÖNÖK ENERGIÁIVAL

 

Április 28., vasárnap: A reggeli, délelőtti órák a kreativitást és termékeny létrehozást segítik, mert mindenki aktiválódik az égen, aki ezekért felelős. Ugyanakkor a regressziós, reinkarnációs terápiák és gyakorlatok végzésének is kedvez délig az idő.

Déltől a Nyilas csillagaihoz érkező Hold a belső feltárásokat, az Istennel való kapcsolat elmélyítését és a belső lehúzó erőink meghaladása érdekében végzett cselekvéseket támogatja.

Csillag-kulcsszavak: HALANDÓ HALHATATLAN ÜZENETEI

 

Minden nap, minden pillanat csillag – bolygó konstellációja egyszeri, és soha meg nem ismétlődő, így azok a mindenkori ITT ÉS MOST, vagyis a JELEN varázslatát, kozmikus lehetőségeit, és a KOZMIKUS MINŐSÉGEK MEGTAPASZTALÁSÁT, ÁTÉLÉSÉT tanítják a Földön élő embernek.

Áldás és Fény VAN Velünk az Úton!

CsillagfényáldássalPaksi Zoltán