Ima és meditáció leghatékonyabb időintervallumai a BÉKÉÉRT!
Aki teheti ezekben az időpontokban KELET felé fordulva imádkozzunk lélekben együtt a BÉKÉÉRT és a SZERETETÉRT úgy,
hogy a béke és a harmónia erőit erősítjük, emeljük kint és önmagunkban is,
illetve égi együttműködést kérünk mindezek megvalósulásáért!
Ezen időpontok kiemelten segítik a tudatosság a gyógyító energiák és a harmónia szintjének az emelését, valamint az új dolgok, célok elindítását.
Február 19., hétfő: 9.09 – 9.19
Február 20., kedd: 9.05 – 9.15
Február 21., szerda: 9.01 – 9.11
Február 22., csütörtök: 8.58 – 9.08
Február 23., péntek: 8.54 – 9.04
Február 24., szombat: 8.51 – 9.01
Február 25., vasárnap: 8.47 – 8.57
Ima előtt alaposan gondoljuk át, hogy mit szeretnénk elmondani, átadni az égieknek, (Istennek) illetve mihez kérünk segítséget, útmutatást, együttműködést. Az ima/elmélyülés első felében elmondjuk, halkan, de érthetően a mondanivalónkat. Fontos a kimondott szó, fontos, hogy a hangunkkal az énünk rezegtesse meg a „felküldött” információt, mert így az imánknak nagyobb az ereje, a hatása, mintha csak belül, magunkban mondanánk.
Az ima/elmélyülés második felében pedig elcsendesedünk, kicsit kiürítjük a tudatunkat. Ezzel megadjuk magunknak a lehetőséget arra, hogy megérkezhessen a válasz. Az ima igazi titka, igazi lényege nem is az, hogy mi elmondjuk, hanem az, hogy képessé válunk a hallásra…
Az imádkozás/elmélyülés idejét lehetőség szerint pontban a megadott időben kezdjük el. Fontos, hogy a befejezés előtt lecsendesedve figyeljünk befelé, ezzel megadva a lehetőséget az „égiek” válaszának befogadására.
A hónap egészének az üzeneteit is vegyük figyelembe a teljesebb felismerések, a tudás érdekében!
Természetesen továbbra is a legfontosabb a személyes tudás felismerése, ezért a napi csillagkódokat most is NAGYBETŰVEL emeltem ki. Ne feledjük, a személyes tudás visz igazán előre, s ez néhány hétköznapi eseménybe van elrejtve, amelyeket érdemes leírni a titkos naplónkba és összevetni az itt közreadott csillagkulcsokkal.
Napi üzenetek a Földről nézve, csillag-kulcsokkal:
Február 19., hétfő: A mai hajnalon a Nap a Hold emelő aspektusával lép át a Halak asztrológiai jelébe, ami kedvez a dolgaink együttes látásának, az érzelmi dolgokban való emelkedésnek, lelki megoldásoknak, valamint igazi felkészülő nap ez a mai a lényeges továbblépések megtételére.
Csillag-kulcsszavak: TISZTÍTÁS, SZERETET
Február 20., kedd: A kapcsolataink teljesebb megértését segíti ez a nap. A problémásabb kapcsolatainkra érdemes ma úgy tekinteni, hogy az „érem egyik felét ő, a másikat én képviselem,” ám a két oldal együttes képe a teljesség.
Csillag-kulcsszavak: POLARITÁS, SZABADSÁG, BÖLCSESSÉG
Február 21., szerda: A mélyebb tartalmak és rejtettebb összefüggések feltárásának és megértésének kedveznek ezen a napon az ég jelei. A mélyreható megújító, megtisztító törekvéseket is segíti a Plútó és az Uránusz mágikus energiái.
Csillag-kulcsszavak: EMLÉKEZÉS, ÉRTÉKŐRZÉS
Február 22., csütörtök: A tanulás kiemelt napja a mai, de nem csak a „szokásos” iskolai tanulmányokra, hanem elsősorban a sorsunk általi tudatosodásra gondolok. Az érdemi beszélgetéseknek, eszme-cseréknek is kedveznek az égiek.
Csillag-kulcsszavak: KREATIVITÁS, SZERELEM
Február 23., péntek: A mai napon is elsődleges a világos gondolkodás szerepe és azt a kérdést is ma célszerű megvizsgálni, hogy az életünkben melyek azok a külső – belső dolgok, amelyek irányítását, uralását már nem kéne másnak átengedni.
Csillag-kulcsszavak: LÉLEKBŐL ALKOTÁS, CSALÁD
Február 24., szombat: A mai Telihold a koncentráció, a megfontoltság és a lépésről-lépésre haladás üzenetét hordozza. A lelki beszélgetéseknek, elrendezéseknek, összegzéseknek mind belül egyénileg, mind családi értelemben eljött az ideje.
Csillag-kulcsszavak: KITELJESEDÉS, LÉTREHOZÁS
Február 25., vasárnap: A kreativitás, a létrehozás és termékenység inspirációi ma igen erősek, melyeket a Mars-Vénusz-Jupiter mellett a Hold Oroszlán csillagainál történő vándorlása is jelez. A kreativitás most nem csupán kifelé irányuló lehetőség, hanem az igazi énünkhöz belül közeledvén teljesebbé tudjuk tenni önmagunk számára a személyiségünket.
Csillag-kulcsszavak: ÖNISMERET, ÖNVALÓMEGVALÓSÍTÁS (nem önmegvalósítás!!!)
Minden nap, minden pillanat csillag – bolygó konstellációja egyszeri, és soha meg nem ismétlődő, így azok a mindenkori ITT ÉS MOST, vagyis a JELEN varázslatát, kozmikus lehetőségeit, és a KOZMIKUS MINŐSÉGEK MEGTAPASZTALÁSÁT, ÁTÉLÉSÉT tanítják a Földön élő embernek.
Áldás és Fény VAN Velünk az Úton!
Csillagfényáldással: Paksi Zoltán |