Ahhoz, hogy teljesen világos legyen ennek a hétnek az üzenete, röviden vegyük végig a létezés folyamatát, az emberi út tükrében. Kezdjük a születéssel, ami tekinthető egy élet kezdetének. Ezt követően intenzíven fejlődik a test és a tudat. Egyre többet tud az ember és egyre több mindenre válik képessé. Az öregedéssel aztán bár csökken a munkabírás, de az ember bölcsebbé válhat.
A fizikai test letétele (amit rosszul halálnak neveznek) után számot vet az ember a megtett úttal, majd vagy magasabb világok felé lép, vagy egy új földi életet kezd el tervezni, felépíteni a fejlődés érdekében. Az életünk, a létezésünk célja tehát a fejlődés, ami nem korlátozódik csak egyetlen testetöltésre.
Mi szükséges a fejlődéshez, vagy mondhatjuk úgy is, hogy a szintemelkedéshez?
Elsődlegesen a TUDÁS.
A tudás mennyiségét szükséges gyarapítani és a minőségét emelni.
A tudás segítségével tudunk alkotni, teremteni, megérteni és ami a másik lényeges dolog: képességekre szert tenni.
A TUDÁS, pontosabban szólva az alkalmazott, működtetett tudás KÉPESSÉGEKET TEREMT.
A tudás és a képesség énrésszé válik, ami nem szűnik meg a „halállal,” hanem azokat visszük magunkkal a létezés végtelen útján.
Sokat írtam és beszéltem arról is, hogy az igazi tudás mindig egyéni, ami a sorsunkba, az élményeinkbe, a tapasztalatainkba van rejtve. Az iskolákban megszerezhető ismeretanyag is fontos, de ezek jelentős része időleges, csak az adott korban alkalmazható.
A tudás gyarapításához és megőrzéséhez a legmágikusabb képességünk, az EMLÉKEZÉS szükséges. És most az emlékezés megerősítésének az idejébe léptünk, mert a Föld a múltba tekintő, tehát emlékező Oroszlán fejéhez érkezik, míg a Nap a Vízöntő múltat feltáró vizében vándorol az égbolton.
A múlt kérdéses dolgainak, eseményeinek a megértésére és indokolt esetben azok megtisztítására érdemes törekedni ezen a héten. A Föld kapcsolata a Jupiterrel és az Uránusszal nagyban segíti mind a megértést, a tudásunk gyarapítását, mind a félreértett dolgok, vétkek megtisztítást.
Az emlékezést, így a tudás gyarapítását legjobban azzal tudjuk segíteni, ha minden nap, a pontos idő lejegyzésével röviden leírjuk a naplónkba mindazon érzéseket, ötleteket, sugallatokat és külső – belső eseményeket, amelyek MEGÉRINTETTEK. Ezeket a nap végén vessük össze az aznapra írott csillagidőjárásjelentéssel, s azok kulcsszavaival, így sokkal teljesebben tudjuk valóban megérteni azt a TUDÁST, ami számunkra, személyre szabottan pont abban a történésben rejtőzik. Ezek a napi üzenetek „Napi üzenetek a Földről nézve, csillag-kulcsokkal” címen minden írásom végén megtalálhatók.
A megérintettségek lejegyzésével és azok égi vizsgálatával, (amit a napi üzenetekkel tudunk megtenni) napról – napra, hétről – hétre gyarapodik a tudásunk, így a létezés spirális útján emelkedünk, ami nem csak személyesen nekünk örömteli és üdvös, hanem ezzel tudjuk a legtöbbet tenni a társainkért, de az emberiség családjáért is.
A teljesebb „idő-értés” érdekében érdemes megnézni a legújabb havi csillagidőjárásjelentésünket:
https://youtu.be/cqw9nXggdJw
valamint a 2024-es év egészének a csillagjeleit bemutató – az év dalával kiegészített! – előadásunkat is.
https://youtu.be/GePOweXQYXQ
Ima és meditáció leghatékonyabb időintervallumai a BÉKÉÉRT!
Aki teheti ezekben az időpontokban KELET felé fordulva imádkozzunk lélekben együtt a BÉKÉÉRT és a SZERETETÉRT úgy,
hogy a béke és a harmónia erőit erősítjük, emeljük kint és önmagunkban is,
illetve égi együttműködést kérünk mindezek megvalósulásáért!
Ezen időpontok kiemelten segítik a tudatosság a gyógyító energiák és a harmónia szintjének az emelését, valamint az új dolgok, célok elindítását.
Február 05., hétfő: 9.59 – 10.09
Február 06., kedd: 9.55 – 10.05
Február 07., szerda: 9.52 – 10.02
Február 08., csütörtök: 9.48 – 9.58
Február 09., péntek: 9.45 – 9.55
Február 10., szombat: 9.41 – 9.51
Február 11., vasárnap: 9.37 – 9.47
Ima előtt alaposan gondoljuk át, hogy mit szeretnénk elmondani, átadni az égieknek, (Istennek) illetve mihez kérünk segítséget, útmutatást, együttműködést. Az ima/elmélyülés első felében elmondjuk, halkan, de érthetően a mondanivalónkat. Fontos a kimondott szó, fontos, hogy a hangunkkal az énünk rezegtesse meg a „felküldött” információt, mert így az imánknak nagyobb az ereje, a hatása, mintha csak belül, magunkban mondanánk.
Az ima/elmélyülés második felében pedig elcsendesedünk, kicsit kiürítjük a tudatunkat. Ezzel megadjuk magunknak a lehetőséget arra, hogy megérkezhessen a válasz. Az ima igazi titka, igazi lényege nem is az, hogy mi elmondjuk, hanem az, hogy képessé válunk a hallásra…
Az imádkozás/elmélyülés idejét lehetőség szerint pontban a megadott időben kezdjük el. Fontos, hogy a befejezés előtt lecsendesedve figyeljünk befelé, ezzel megadva a lehetőséget az „égiek” válaszának befogadására.
A hónap egészének az üzeneteit is vegyük figyelembe a teljesebb felismerések, a tudás érdekében!
Természetesen továbbra is a legfontosabb a személyes tudás felismerése, ezért a napi csillagkódokat most is NAGYBETŰVEL emeltem ki. Ne feledjük, a személyes tudás visz igazán előre, s ez néhány hétköznapi eseménybe van elrejtve, amelyeket érdemes leírni a titkos naplónkba és összevetni az itt közreadott csillagkulcsokkal.
Napi üzenetek a Földről nézve, csillag-kulcsokkal:
Február 5., hétfő: A Merkúr és a Plútó mai találkozása alkalmas időt teremt a szellemi elmélyülésre, a sors mélységeinek a megértésére, az elmélyült beszélgetésekre, a múlt összefüggéseinek a feltárására, valamint a mélyreható átalakítások részleteinek az átgondolására is.
Csillag-kulcsszavak: EMLÉKEZÉS, GYÓGYÍTÁS, GYÓGYULÁS
Február 6., kedd: A hajnali álom tisztító, gyógyító üzenetekkel gazdagítja belső világunkat, érdemes feljegyezni és megfejteni a jeleit. A délelőtti órák segítik mindenféle dolog gyógyítását, orvoslását, míg a délutáni időszak a magasabb összefüggések, az „Isteni minőségek” felé fordulásnak kedveznek.
Csillag-kulcsszavak: TERMÉKENYSÉG, SZERELEM
Február 7., szerda: A Szaturnusz és az Uránusz hosszan tartó kapcsolata ma válik pontossá, ezért az önkorlátozásaink meghaladását, tehát a valódi szabadságot célzó törekvéseknek a mai nap kedvez a legjobban.
A délutáni és esti órák a lelki, családi, érzelmi, kapcsolati harmonizálást és megújítást is segíti. A Hold – Vénusz – Uránusz hármasa ma egész nap kedvez a lelki-szellemi megoldásoknak, a kapcsolati és/vagy művészi frissítéseknek, megújításoknak is.
Csillag-kulcsszavak: A LÉLEK IDŐKÖN TÚLI BÖLCSESSÉGE
Február 8., csütörtök: A mai nap rengeteg lehetőséget hoz, mert a Nap, a Hold, a Mars, a Neptunusz és a Plútó is „akcióba lép,” hogy tovább emelkedhessünk a fejlődés útján. Ma kiemelt ideje van annak, hogy az érzelmi világainkat megemeljük, a nehéz érzések fölé emelkedjünk, valamint a tegnapi napnál már megemlített szabadság érdekében konkrét lépéseket tegyünk, de a mélyreható megújításoknak, életmódváltásnak is kedvez ez a mágikus csütörtöki nap.
Csillag-kulcsszavak: LÉTREHOZÁS, TISZTÍTÁS, VÉGTELEN
Február 9., péntek: A mai napra érdemes időzíteni azokat a feladatainkat, amelyekben megvalósítani, materiálisan létrehozni akarunk valamit. A nap utolsó percében, 23 óra 59 perckor lesz Újhold, ezért érdemes ma előkészíteni azokat a dolgainkat, amelyeket holnap hajnalban, vagy reggel szeretnénk elindítani.
Csillag-kulcsszavak: ŐRZÉS, SZÜZESSÉG
Február 10., szombat: Az új dolgok elindításának és megvalósításának a napja a mai, ahogyan fentebb írtam, célszerű Napkeltekor elvégezni az „indító szertartást,” avagy megtenni az első lépéseket. Ma a Jupiter a Holddal és a Merkúrral is kapcsolódik és ez segíti a lelki beszélgetéseket, a tervezéseket, az üzleti, pénzügyi dolgaink áttekintését és természetesen a tanulást is. A hajnali, reggeli órák égi erői kiemelten segítik a fogantatást!
Csillag-kulcsszavak: ÁLDÁST HOZÓ ÁLDOZAT
Február 11., vasárnap: A hajnali álmok üzenete ismét jelentős, érdemes most is lejegyezni azok jelzéseit. A mai nap égi jelei is elsősorban a tanulásnak, valamint a tisztító, felszabadító célzatú elsősorban lelki, érzelmi, családi tevékenységeknek kedveznek.
Csillag-kulcsszavak: JÖVŐÉPÍTÉS, SUGALLATOK
Minden nap, minden pillanat csillag – bolygó konstellációja egyszeri, és soha meg nem ismétlődő, így azok a mindenkori ITT ÉS MOST, vagyis a JELEN varázslatát, kozmikus lehetőségeit, és a KOZMIKUS MINŐSÉGEK MEGTAPASZTALÁSÁT, ÁTÉLÉSÉT tanítják a Földön élő embernek.
Áldás és Fény VAN Velünk az Úton!
Csillagfényáldással: Paksi Zoltán