Mindennek, így az életünk apró, s nagyobb mozzanatainak is vannak rejtett mélységei és végtelenből érkező magasságai. A hét fő csillagüzenete az, hogy mind a mélyebb, mind a magasabb összefüggések megértésének kedveznek az előttünk álló napok égi jelei. A belső tartalmak feltárását célzó mágikus, meditációs gyakorlatoknak, de a sorsunk felsőbb elveinek a tudatosítását segítő technikák alkalmazásának, is kedvez az idő.
A teljesebb ÉN-értés és SORS–tudás elmélyítésével érdemes érdemben foglalkozni. A meditációs, koncentrációs és egyéb spirituális technikák alkalmazása mellett ezeket segítik a mély beszélgetések azokkal a társainkkal, akiknek a véleménye fontos számunkra. Nekik tegyük fel azt a kérdést, hogy milyennek láttak, gondoltak minket évekkel ezelőtt és miként látnak minket most.
Tegyük fel önmagunknak is a kérdést, hogy az elmúlt évtizedben milyen történések alakítottak minket, milyen kapuk záródtak be, s mely kapuk nyíltak ki.
A sors, az életünk teljesebb értésének, megértésének kedvez az is, hogy a Föld a Mérleg csillagzatában vándorol, s az meg már csak hab a tortán, hogy varázslatos planétánk a rejtett titkokat őrző Plútóval alkot mágikus kapcsolatot ezekben a napokban. Az év körén haladva ezek a hét alkalmas egy kis megállásra, az eddigiek áttekintésére, mert most ezek által rejtettebb összefüggésekre látunk rá és amennyiben ez szükségessé válik, az átalakításokat, változtatásokat érdemben tudjuk átgondolni.
Azonban nem csak a rejtett összefüggéseket, hanem a magasabb elvek elérésének, megértésének is kedvez az idő, amelyet a Nap közeledése az Uránuszhoz jelez. A Bika csillagainál létrejövő találkozó nem csak a magasabb összefüggésekre világít rá, hanem új ötleteket és gondolatokat is hoz, valamint a termékeny, létrehozó tudati működést is erősíti.
- A gondolataink könnyebben válnak valósággá,
- teljesebbé tudjuk tenni a biztonságunkat és a
- függetlenségi törekvéseink is sikeresebbek lesznek.
Már csak pár nap és május 20-án, mikor a Nap a Pleiadok csillaghalmazához érkezik, újra megtartjuk neves előadók részvételével az ASZTROZÓFIA NAPJÁT!
Információ és jelentkezés: www.asztrozofianap.hu
A mágikus, alkotó Zenemágia kurzusunkat Danics Dórival közösen tartjuk, s az első végzett csoportunk frissen avatott muzsikusaival, a rendezvény zárásaként együtt daloljuk és gitározzuk el a Csillagálom című dalunkat.
Remélem, hogy május 20-án Önnel együtt énekelhetünk!
Információ és jelentkezés: www.asztrozofianap.hu
(Az itt megjelenő írások már elérhetőek megújult honlapunkon, a www.asztrozofia.hu oldalon is!)
A teljesebb „idő-értés” érdekében érdemes megnézni a legújabb havi csillagidőjárásjelentésünket:
https://youtu.be/bafRYMCguuE
valamint a 2024-es év egészének a csillagjeleit bemutató – az év dalával kiegészített! – előadásunkat is.
https://youtu.be/GePOweXQYXQ
Ima és meditáció leghatékonyabb időintervallumai a BÉKÉÉRT!
Aki teheti ezekben az időpontokban DÉL felé fordulva imádkozzunk lélekben együtt a BÉKÉÉRT és a SZERETETÉRT úgy,
hogy a béke és a harmónia erőit erősítjük, emeljük kint és önmagunkban is,
illetve égi együttműködést kérünk mindezek megvalósulásáért!
Ezen időpontok kiemelten segítik a tudatosság a gyógyító energiák és a harmónia szintjének az emelését, a megoldásokat, valamint az új dolgok, célok elérését.
Május 07., kedd: 13.09 – 13.19
Május 08., szerda: 13.06 – 13.16
Május 09., csütörtök: 13.03 – 13.13
Május 10., péntek: 13.00 – 13.10
Május 11., szombat: 12.57 – 13.07
Május 12., vasárnap: 12.54 – 13.04
Május 13., hétfő: 12.51 – 13.01
Ima előtt alaposan gondoljuk át, hogy mit szeretnénk elmondani, átadni az égieknek, (Istennek) illetve mihez kérünk segítséget, útmutatást, együttműködést. Az ima/elmélyülés első felében elmondjuk, halkan, de érthetően a mondanivalónkat. Fontos a kimondott szó, fontos, hogy a hangunkkal az énünk rezegtesse meg a „felküldött” információt, mert így az imánknak nagyobb az ereje, a hatása, mintha csak belül, magunkban mondanánk.
Az ima/elmélyülés második felében pedig elcsendesedünk, kicsit kiürítjük a tudatunkat. Ezzel megadjuk magunknak a lehetőséget arra, hogy megérkezhessen a válasz. Az ima igazi titka, igazi lényege nem is az, hogy mi elmondjuk, hanem az, hogy képessé válunk a hallásra…
Az imádkozás/elmélyülés idejét lehetőség szerint pontban a megadott időben kezdjük el. Fontos, hogy a befejezés előtt lecsendesedve figyeljünk befelé, ezzel megadva a lehetőséget az „égiek” válaszának befogadására.
A hónap egészének az üzeneteit is vegyük figyelembe a teljesebb felismerések, a tudás érdekében!
Természetesen továbbra is a legfontosabb a személyes tudás felismerése, ezért a napi csillagkódokat most is NAGYBETŰVEL emeltem ki. Ne feledjük, a személyes tudás visz igazán előre, s ez néhány hétköznapi eseménybe van elrejtve, amelyeket érdemes leírni a titkos naplónkba és összevetni az itt közreadott csillagkulcsokkal.
Napi üzenetek a Földről nézve, csillag-kulcsokkal:
Május 7., kedd: Az Uránuszhoz közeledő Nap kapcsolata a Szaturnusszal ma segíti önmagunk teljesebb megértését. Most érdemes ennek érdekében végig gondolni azt, hogy mit és miért halogattunk eddig, pedig már azt a bizonyos dolgot meg kellene tennünk, illetve miben korlátozzuk mi önmagunkat és milyen korlátokat érzek a külvilágtól. A délutáni, esti órák kedveznek a harmonizáló és a művészi törekvéseknek.
Csillag-kulcsszavak: JÖVŐ, TISZTÁZÁS, NEMZÉS
Május 8., szerda: A mai Újhold igen különleges, mert égi kisérőnk nemcsak a Nappal, hanem az Uránusszal és a Jupiterrel is találkozik az égbolt körútján. Ez a csillagidőminőség jelzi azt, hogy ideje van a magasabb gondolatok és bölcsességek felé fordulásnak, valamint a tegnap felismert önkorlátozások elengedésének is.
Csillag-kulcsszavak: ÉRTVE ÉREZNI, ÉRZÉKELVE GONDOLKODNI
Május 9., csütörtök: A termékeny, létrehozó gondolatoknak és a múltból hozott karmák teljesebb felismerésének és megértésének kedvez a mai nap. Ezen a csütörtökön több energiát tudunk mozgatni és kifejezetten az emeléseknek, a feljebb lépéseknek jön el az ideje.
Csillag-kulcsszavak: LÁTNI, SZERETNI, ISTEN
Május 10., péntek: A mai napon még intenzívebben tudunk emelni, jobbá tenni, mert a Hold a Bika csillagkép szarvainál vándorolva kerül mágikus kapcsolatba az emelő Marssal. Az esti órák az érdemi beszélgetéseknek és kiemelten az imának kedveznek.
Csillag-kulcsszavak: ENRGIÁK ÉRZÉKELÉSE – MOZGATÁSA
Május 11., szombat: A mai nap segíti azt, hogy az idejétmúlt dolgainkon, gondolatainkon és érzéseinken tovább lépjünk. Ezt érdekesen egészíti ki az a meditációs gyakorlat, amiben visszaidézzük a gyermekkorunk egyik meghatározó pillanatát és a külső szemlélő pozíciójából nézünk akkori önmagunkra és a szüleinkre, mint mitikus, mély jelképeket hordozó szereplőkre.
Csillag-kulcsszavak: ÚJ CÉLOK, KAPU
Május 12., vasárnap: A mai napon a Hold és a Szaturnusz kapcsolata segíti azt, ami mindenkinek egyaránt fontos, a MINŐSÉGI IDŐ megvalósítását. Akár a kapcsolatainkban, akár az alkotó cselekvésekben a JELEN-LÉT megvalósításával tudunk előre haladni.
Csillag-kulcsszavak: KETTŐSSÉGEK, POLARITÁSOK A SORSBAN
Május 13., hétfő: Az Uránuszt elérő Nap és a Vénusz – Szaturnusz kapcsolat jelzi, hogy ismét eljött az ideje a magasabb szellemiségek felé fordulásnak, a gátló önkorlátozások elengedésének és a kapcsolataink lényegi kérdéseivel és működésmódjaival való foglalkozásnak. A belső zseni ébredésének a napja.
Csillag-kulcsszavak: VILÁGOSSÁG – SZABADSÁG
Minden nap, minden pillanat csillag – bolygó konstellációja egyszeri, és soha meg nem ismétlődő, így azok a mindenkori ITT ÉS MOST, vagyis a JELEN varázslatát, kozmikus lehetőségeit, és a KOZMIKUS MINŐSÉGEK MEGTAPASZTALÁSÁT, ÁTÉLÉSÉT tanítják a Földön élő embernek.
Áldás és Fény VAN Velünk az Úton!
Csillagfényáldással: Paksi Zoltán