Hamarosan újra kiadásra kerül a 2001-ben íródott első asztrozófiai témájú könyvem, az Égi utak csillagüzenetei, ami világviszonylatban is az első könyv, ami konkrétan a csillagképek eddig feltáratlan titkairól és a személyiségben is megjelenő szimbolikájukról szól. A kiadás előtt úgy gondoltam, hogy újra áttekintem, elolvasom a huszonhárom évvel ezelőtt írottakat és bizony rendkívül érdekes élmény találkozni az akkori gondolataimmal és azok megformálásával. Az új kiadásban is a lényeg ugyanaz marad, de sok helyen finomítottam a megfogalmazáson és új fejezetekkel is bővül a könyv.

Azért írok erről, mert a MÚLT üzenete, a tegnap jelei visszaköszönnek, visszatérnek, felerősödnek ezekben a napokban, amit mutat a Föld helyzete is. A múltba tekintő Oroszlán csillagkép nemző részénél vándorló Földünk a múlt történés-jelképeiben rejlő tanítások tudatosítása mellett kedvez a létrehozó, az alkotó törekvéseinknek és nem utolsó sorban a gyermeknemzésnek is.

A másik meghatározó égi helyzet a Merkúr és a Neptunusz szintén múltat idéző csillagoknál – visszaúszó hal – történő találkozója, ami a „tegnapértés” mellett a lelki kreativitásnak, az érzelmeink megbeszélésének, valamint a múltból hozott tehetségek működtetésének is kedvez.

A harmadik említésre érdemes aspektus a Mars és az Uránusz kapcsolata, amiben a vörös planéta a múltba néző Bak csillagképében látható, felette a Vízöntő múltba kiömlő vizével. Ezen a héten érdemes hangsúlyt helyezni a méregtelenítésre, a tisztításokra mind a test, mind a lélek, mind a gondolataink világában. A tisztítások eredményeképpen szabadabbá válunk és a tudatunk is képessé válik a jelenleginél tágabban, szélesebben, „multidimenzionálisabban” működni.

Három a magyar igazság, negyedik a ráadás. Szombatra a Nap, majd vasárnapra a Hold is megérkezik a Halak csillagkép „múltból visszatérő” halacskájához. A hét végének az időminősége segíti leginkább világosan látni és érteni azt, hogy a jelen az eddigi döntéseink eredménye. Láthatóvá válik, mely területeken szükségesek a változtatások, az átalakítások. Mindezen dolgok megtételének az idejébe érkezünk, hogy az eljövendő új idő már magasabb minőséget hozhasson. Az új idő jele természetesen a Tavaszi Napforduló, amivel március 20-án hajnali 4 óra 6 perckor elkezdődik a tavasz és a Nap átlép a felső világot jelképező északi égboltra.

(Az itt megjelenő írások már elérhetőek megújult honlapunkon, a www.asztrozofia.hu oldalon is!)

A teljesebb „idő-értés” érdekében érdemes megnézni a legújabb havi csillagidőjárásjelentésünket:
https://youtu.be/f-0FJ_yQLoo
valamint a 2024-es év egészének a csillagjeleit bemutató – az év dalával kiegészített! – előadásunkat is.
https://youtu.be/GePOweXQYXQ

Ima és meditáció leghatékonyabb időintervallumai a BÉKÉÉRT!
Aki teheti ezekben az időpontokban DÉL felé fordulva imádkozzunk lélekben együtt a BÉKÉÉRT és a SZERETETÉRT úgy,
hogy a béke és a harmónia erőit erősítjük, emeljük kint és önmagunkban is,
illetve égi együttműködést kérünk mindezek megvalósulásáért!
Ezen időpontok kiemelten segítik a tudatosság a gyógyító energiák és a harmónia szintjének az emelését, a megoldásokat, valamint az új dolgok, célok elérését.Március 04., hétfő: 15.25 – 15.35
Március 05., kedd: 15.22 – 15.32
Március 06., szerda: 15.19 – 15.29
Március 07., csütörtök: 15.16 – 15.26
Március 08., péntek: 15.12 – 15.22
Március 09., szombat: 15.09 – 15.19
Március 10., vasárnap: 15.06 – 15.16

Ima előtt alaposan gondoljuk át, hogy mit szeretnénk elmondani, átadni az égieknek, (Istennek) illetve mihez kérünk segítséget, útmutatást, együttműködést. Az ima/elmélyülés első felében elmondjuk, halkan, de érthetően a mondanivalónkat. Fontos a kimondott szó, fontos, hogy a hangunkkal az énünk rezegtesse meg a „felküldött” információt, mert így az imánknak nagyobb az ereje, a hatása, mintha csak belül, magunkban mondanánk.

Az ima/elmélyülés második felében pedig elcsendesedünk, kicsit kiürítjük a tudatunkat. Ezzel megadjuk magunknak a lehetőséget arra, hogy megérkezhessen a válasz. Az ima igazi titka, igazi lényege nem is az, hogy mi elmondjuk, hanem az, hogy képessé válunk a hallásra…

Az imádkozás/elmélyülés idejét lehetőség szerint pontban a megadott időben kezdjük el. Fontos, hogy a befejezés előtt lecsendesedve figyeljünk befelé, ezzel megadva a lehetőséget az „égiek” válaszának befogadására.
A hónap egészének az üzeneteit is vegyük figyelembe a teljesebb felismerések, a tudás érdekében!

Természetesen továbbra is a legfontosabb a személyes tudás felismerése, ezért a napi csillagkódokat most is NAGYBETŰVEL emeltem ki. Ne feledjük, a személyes tudás visz igazán előre, s ez néhány hétköznapi eseménybe van elrejtve, amelyeket érdemes leírni a titkos naplónkba és összevetni az itt közreadott csillagkulcsokkal.

Napi üzenetek a Földről nézve, csillag-kulcsokkal:

Március 4., hétfő: A zseniális gondolatok, bevillanó megoldások és sugallatok napja ez a mai, szuper lehetőség a tudatunk tágítására például azzal , hogy olyan területeket is beengedünk a figyelmünk homlokterébe, amelyekkel eddig még nem foglalkoztunk.
Csillag-kulcsszavak: SZELLEMI SZABADSÁG, GYÓGYULÁS

Március 5., kedd: A lelki dolgaink megértésének és az érzelmi kérdéseink érdemi megbeszélésének, de a családi ügyeinkben való előrehaladásnak is kedvez ez a nap. A regressziós, reinkarnációs meditációk, terápiák is eredményesebben működnek.
Csillag-kulcsszavak: KETTŐSSÉGEK, KAPUNYITÁS

Március 6., szerda: A reggeli, délelőtti órák a tisztításoknak, tisztázásoknak és a méregtelenítésnek kedveznek, míg a délutáni időszak akárcsak tegnap, a lelki beszélgetéseknek, valamint a családi dolgaink megoldására irányuló törekvéseknek is kedveznek.
Csillag-kulcsszavak: HALHATATLANSÁG, TOVÁBBLÉPÉS

Március 7., csütörtök: A hajnali álom szimbolikájában ma mélyebb, rejtettebb összefüggéseket mutat meg a Felettes Énünk. Az értékek tudatosításának és működtetésének kiemelt napjához érkeztünk ebben a műanyagok által dominált világban.
Csillag-kulcsszavak: ÉBERSÉG ÉS ALÁZAT

Március 8., péntek: A nemzetközi Zoltán napon, amikor a hölgyeket is illik köszönteni, a Merkúr és a Neptunusz találkozója az ég ajándéka. Ez a rendevú kedvez a sorsunk és a lelki törekvéseink mélyebb tartalmainak a tudatosításában, segíti a gyógyító – feltáró terápiákat, de a meditáció praxisában is jelentős előrelépés vár ránk.
Csillag-kulcsszavak: ÉRTELEM ÉS ÉRZELEM EGYÜTT

Március 9., szombat: A Mars és az Uránusz kapcsolata ma és holnap sok mindenben nyújt segítséget! Elsősorban a tisztításokra, a tudat kiszélesítésére, az önkorlátozásaink felismerésére és meghaladására, valamint az elképzeléseink konkrét megvalósítására érdemes törekedni.
Csillag-kulcsszavak: RÁLÁTÁS, VÉGTELEN, KÖZÉPPONT

Március 10., vasárnap: A mai nap az új dolgok, tervek elindításának kiemelten kedvez, hiszen most van Újhold, illetve a mai napon éri el a kezdet pontját, vagyis a Tavaszpontot a Merkúr. Most célszerű elgondolkodni azokon a dolgokon, amelyek eddig érthetetlenek voltak számunkra, mert ma mindezeken tovább tudunk lépni.
Csillag-kulcsszavak: NEMZÉS, FELTÉTELEK NÉLKÜLI SZERETET

Minden nap, minden pillanat csillag – bolygó konstellációja egyszeri, és soha meg nem ismétlődő, így azok a mindenkori ITT ÉS MOST, vagyis a JELEN varázslatát, kozmikus lehetőségeit, és a KOZMIKUS MINŐSÉGEK MEGTAPASZTALÁSÁT, ÁTÉLÉSÉT tanítják a Földön élő embernek.

Áldás és Fény VAN Velünk az Úton!
CsillagfényáldássalPaksi Zoltán