Most, szeptember elején mikor iskolák és tanfolyamok kezdődnek, illetve a szünet után folytatódnak, összegezzük röviden, hogy melyek az ember földi életében azok a cselekvések, amelyek által jóval nagyobb eséllyel lehet emelkedő, eredményes és boldog életet élni. Rögtön az első helyre kell tennem a tanulást. A tanulás által mozgásban fejlődésben, eleve életben van a tudat, s ezzel a mozgó – élő tudattal lehet fejlődni, emelkedni, problémákat megoldani és alkotni. Új dolgok tanulásának a hiányában a tudat ellustul és a tunyatudattal élő ember lassan megkeseredik és panaszkodóvá válik. A panaszkodó ember szükségszerűen sikertelen, ráadásul menekülnek tőle a többiek.

 

Az első tehát a tanulás, ami által gyarapodik az ismeretanyagunk. Milyen beszédes ez a szó: ismeretanyag. Egyértelműen benne van, hogy a világból már egyre több minden válik ismerőssé, ismertté, az a kis tudáskupac már kikerült az idegen ismeretlenségből.

 

A másik lényeges cselekvés az alkalmazás.

A megszerzett tudás használata, alkalmazása.

A használt, működtetett tudás az alkalmazás során elmélyül és egyénivé válik.

Tapasztalattá válik, majd bölcsességgé nemesül.

De van egy másik vonatkozása is a gyakorlatban működtetett tudásnak!

 

Ez pedig egy új képesség kialakulása, sőt, akár egy új tehetség bensőnkben történő megszületése. A tehetségek múltjában mindig működtetett tudás rejtőzik. Például egy tehetséges muzsikus sem csupán ebben az életében ragadott először hangszert…

 

A működtetett tudással képességek ébrednek bennünk, amelyekkel már még teljesebben látjuk, értjük és működtetjük külső-belső világainkat. A – hogy úgy mondjam – tudatosan élő ember ezeket teszi.

 

Ez az ő szent hármasa.

 

TUDÁS – ALKALMAZÁS – KÉPESSÉG

 

Az életünkben fejlődni, emelkedni, alkotni akarunk és természetesen boldogan élni. A fenti hármas nélkül ez nem igazán válik lehetségessé. Azért írok mindezekről, mert az elmúlt „harminc iksz” év alatt, amióta létrehoztam, s tanítom az asztrozófiát ezek a felismerések kristályosodott ki mind a személyes, mind a tanítványaim tapasztalatai alapján.

 

Ezek után jogosan vetődik fel az a kérdés, hogy melyik az a tudás, ami a leglényegesebbnek tekinthető!?

 

Igen fontos a művészetek, a matematika, a fizika, a kémia, a társadalomtudományok és a természet ismerete is, de a legfontosabb az ÖNISMERET és a SORSISMERET, pontosabban fogalmazva a saját sorsunk megismerése.

És amit még mindenképpen meg kell említenem az annak a tudása, hogy a LEGFŐBB MESTEREMTŐL, VAGYIS ÖNMAGAMTÓL ÉS AZ ÉLETEM ESEMÉNYINEK REJTETT ÜZENETEIBŐL IS SZÜKSÉGES TANULNOM!

Tudom, hogy ezek nagy szavaknak tűnnek, de az elmúlt évtizedek másik döbbenetes felismerése az volt, hogy az asztrozófia segítségével megszerezhető és alkalmazható – rengeteg egyéb ismeret mellett! – ez a három tudás is.

 

A Naprendszerünk bolygói központi csillagunkkal egyetemben, valamint a végtelen égbolt mind a 88 csillagképe elképesztő mélységű tudást, sőt, bölcsességet rejt énünkre, s életünk minden mozzanatára vonatkozóan is. Az asztrozófia megismerésének útja varázslatos felismeréseket, aha-élményeket és tudatosodásokat hoz az órákon és otthon is, mikor a csillagok tükrében vizsgáljuk, s érjük meg életünk apró, vagy éppen óriási történéseit.

 

Tartson velünk, még lehet jelentkezni minden előképzettség nélkül új kurzusunkra, ahol ígérhetem, a csillagokat is lehozzuk az égről… 😊

 

ÚJ ASZTROZÓFIA TANFOLYAM INDUL PAKSI ZOLTÁN VEZETÉSÉVEL BUDAPESTEN, 2024. SZEPTEMBER 29-ÉN!

Az órák havonta egy alkalommal, vasárnapi napokon, 10.30 – 18.15-ig kerülnek megtartásra a Harmónia Palotában. (VIII. Budapest, Múzeum u. 9.)

 

Bővebb információkért, avagy tényleg a legjobb döntés megvalósulása érdekében, ami a jelentkezés, látogasson el a www.asztrozofiatanfolyam.hu oldalra!

 

Mindenképpen érdemes tovább olvasni, mert kicsit lejjebb napi bontásban is részletezzük a csillagos égbolt jelzéseit!

 

(Az itt megjelenő írások már elérhetőek megújult honlapunkon, a www.asztrozofia.hu oldalon is!)

A teljesebb „idő-értés” érdekében érdemes megnézni a legújabb havi csillagidőjárásjelentésünket:
https://youtu.be/pMw5x4JWJsw
valamint a 2024-es év egészének a csillagjeleit bemutató – az év dalával kiegészített! – előadásunkat is.
https://youtu.be/GePOweXQYXQ

 

Ima és meditáció leghatékonyabb időintervallumai a BÉKÉÉRT!

Aki teheti ezekben az időpontokban NYUGAT felé fordulva imádkozzunk lélekben együtt a BÉKÉÉRT és a SZERETETÉRT úgy,

hogy a béke és a harmónia erőit erősítjük, emeljük kint és önmagunkban is,

illetve égi együttműködést kérünk mindezek megvalósulásáért!

Ezen időpontok kiemelten segítik az elmélyülést, a belső, rejtett világaink feltárását és tudatosítását, valamint a szükségtelenné vált testi-lelki-szellemi dolgaink, szokásaink elengedését.

 

Szeptember 2., hétfő: 14.51 – 15.01

Szeptember 3., kedd: 14.48 – 14.58

Szeptember 4., szerda: 14.44 – 14.54

Szeptember 5., csütörtök: 14.41 – 14.51

Szeptember 6., péntek: 14.37 – 14.47

Szeptember 7., szombat: 14.34 – 14.44

Szeptember 8., vasárnap: 14.31 – 14.41

 

 

 

Ima előtt alaposan gondoljuk át, hogy mit szeretnénk elmondani, átadni az égieknek, (Istennek) illetve mihez kérünk segítséget, útmutatást, együttműködést. Az ima/elmélyülés első felében elmondjuk, halkan, de érthetően a mondanivalónkat. Fontos a kimondott szó, fontos, hogy a hangunkkal az énünk rezegtesse meg a „felküldött” információt, mert így az imánknak nagyobb az ereje, a hatása, mintha csak belül, magunkban mondanánk.

 

Az ima/elmélyülés második felében pedig elcsendesedünk, kicsit kiürítjük a tudatunkat. Ezzel megadjuk magunknak a lehetőséget arra, hogy megérkezhessen a válasz. Az ima igazi titka, igazi lényege nem is az, hogy mi elmondjuk, hanem az, hogy képessé válunk a hallásra…

 

Az imádkozás/elmélyülés idejét lehetőség szerint pontban a megadott időben kezdjük el. Fontos, hogy a befejezés előtt lecsendesedve figyeljünk befelé, ezzel megadva a lehetőséget az „égiek” válaszának befogadására.

A hónap egészének az üzeneteit is vegyük figyelembe a teljesebb felismerések, a tudás érdekében!

 

Természetesen továbbra is a legfontosabb a személyes tudás felismerése, ezért a napi csillagkódokat most is NAGYBETŰVEL emeltem ki. Ne feledjük, a személyes tudás visz igazán előre, s ez néhány hétköznapi eseménybe van elrejtve, amelyeket érdemes leírni a titkos naplónkba és összevetni az itt közreadott csillagkulcsokkal.

 

Napi üzenetek a Földről nézve, csillag-kulcsokkal:

 

Szeptember 2., hétfő: A beavatás csillagainál vándorló Mars mai kapcsolata a Nappal kifejezetten kedvez a kreatív energiáink, indíttatásaink működtetésének, ugyanakkor a bennünk lakozó agresszió meghaladása érdekében végzett technikák, terápiák alkalmazásának is itt van az ideje.

Csillag-kulcsszavak: ELENGEDÉS, FELSŐ ERŐKHÖZ KAPCSOLÓDÁS

 

Szeptember 3., kedd: A mai Újhold remek lehetőséget ad olyan típusú dolgok, célok elindításához, amelyekben, s amelyekkel hatékonyabban tudjuk irányítani mind a külső, mind a belső életünket. A Tejúton haladó Mars ma pontossá váló kapcsolata a misztikus Neptunusszal pedig a lelki gyakorlatokat és a spirituális fejlődést segíti.

Csillag-kulcsszavak: ÖSZTÖNÖK URALÁSA, KÖVETKEZMÉNY

 

Szeptember 4., szerda: A mai napon az érzelmek, a lelkünk és a családi dolgaink felszabadításának, megtisztításának és újból a szükségtelenné vált gondolati, lelki és materiális dolgaink elengedésének az időminőségébe érkeztünk.

Csillag-kulcsszavak: TOVÁBBLÉPÉS, AZ ANYA, MINT SZIMBÓLUM

 

Szeptember 5., csütörtök: A Hold és a Vénusz találkozója az arató Szűz csillagainál segít abban, hogy elgondolkozzunk azon, hogy minden, mi a jelenünkben van a tegnapi, a múltbéli tetteink eredménye. Ez által jelentős felismerésekkel gazdagodunk. Ugyanakkor ez a nap a művészi jellegű kreativitásnak és a lelki, családi harmonizálás érdekében végzett cselekvéseknek is kedvez.

Csillag-kulcsszavak: LÉNYEGKERESÉS, KINCSTALÁLÁS

 

Szeptember 6., péntek: A mai pénteki nap érdemes kiemelten előre gondolkodni, holnapot tervezni, sőt, a jövőt építeni, mert a jövőt képviselő Jupiter a „holnapba lépő” Holddal szövetkezik a Naprendszer körszinpadán.

Csillag-kulcsszavak: ELMÉLYÜLÉS AZ IMÁBAN A MEDITÁCIÓBAN ÉS A TANULÁSBAN

 

Szeptember 7., szombat: A Merkúr és az Uránusz kapcsolata az egyik személyes kedvencem, mert ekkor lehet leginkább a tudatunkat, a gondolatiságunkat bővíteni, valamint teljesen új tartalmakkal gyarapodni. Kevés ismeret kevés lehetőséget, sok ismeret sok lehetőséget hoz az életünkben. A kudarcok és sikertelenségek fő oka az, hogy az ember belekényelmesedik a saját tudásába és nem tágítja azt. A mai nap mindezekre szuper lehetőséget ad.

Csillag-kulcsszavak: IRÁNY A VÉGTELEN!

 

Szeptember 8., vasárnap: A Nap napján a Nap a gyűrűs Szaturnusszal kerül kapcsolatba, ami most kedvez az önvizsgálatnak, a tisztításoknak-tisztázásoknak, a koncentrációt igénylő feladatok elvégzésének, de a kristályok meditációs, avagy gyógyító célzatú használatának is.

Csillag-kulcsszavak: LASSAN JÁRJ…

 

Minden nap, minden pillanat csillag – bolygó konstellációja egyszeri, és soha meg nem ismétlődő, így azok a mindenkori ITT ÉS MOST, vagyis a JELEN varázslatát, kozmikus lehetőségeit, és a KOZMIKUS MINŐSÉGEK MEGTAPASZTALÁSÁT, ÁTÉLÉSÉT tanítják a Földön élő embernek.

Áldás és Fény VAN Velünk az Úton!

CsillagfényáldássalPaksi Zoltán