Az esztendő utolsó havának első hete két varázslatos égi lehetőséggel gazdagítja a csillagok világát figyelemmel kísérő földi vándorokat. A régi korok mágikus rítusai, szertartásai és varázslatai időtállóan segítik a fejlődésért dolgozó embereket, gondoljunk csak az ima és a meditáció praxisaira. Legyen szó e kettőről, vagy éppen termékenységet segítő ceremóniáról, elengedő szertartásról, avagy álommágiáról, mindezeket kiemelten támogatja e hét időminősége, mert a Föld pentagramm aspektussal kapcsolódik a Szaturnusz-Neptunusz együttállássához.

 

Ebből adódóan ezen a héten érdemes időt szentelni a teljesebb, nagyobb biztonságot célzó tevékenységek elvégzésére, de a régi időkre való emlékezésnek, beleértve a regressziós és reinkarnációs terápiákat, s módszereket, mert ezek használatának is kedvez a mostani csillagidő.

 

A közeledő Téli Napforduló új lehetőségeket hordozó idejét mindezekkel kellőképpen tudjuk előkészíteni. A másik varázslatos égi üzenet pedig nem más, mint hogy ezen a héten lép a Tejútra Nap!

Talán ez az égi csoda kedvez leginkább a

 

Az ünnepekre való hétköznapi készülődés forgatagában legyen akár csak pár percnyi időnk a fentiek beillesztésére, így a jelenlegi ünnepi égi helyzet csodái be tudnak költözni, s fel tudják fényesíteni a tér-időt álmodó jelenünket.

 

És egy szuper program az ünnepek előttre!

A Téli Napforduló előtti pénteken csillagdalokkal fűszerezett előadást tartunk a következő esztendő csillagjeleiről, égi üzeneteiről.

 

December 19-én pénteken 17 órától „Egymás szemében, s szívében” címmel koncerttel egybekötött előadást tartunk a Harmónia Palota első emeleti dísztermében.

VIII. Budapest, Múzeum u. 9.

 

Információ és jegyrendelés: www.asztrozofia.hu és https://csillagmeditacio.hu/termek/egymas-szemeben-sziveben-2026-ev-csillagidojarasjelentese/

 

 

(Az itt megjelenő írások már elérhetőek megújult honlapunkon, a www.asztrozofia.hu oldalon is!)

A teljesebb „idő-értés” érdekében érdemes megnézni a legújabb csillagidőjárásjelentésünket:
https://youtu.be/unJucXk6nG4

 

Ima és meditáció leghatékonyabb időintervallumai a BÉKÉÉRT!

Aki teheti ezekben az időpontokban NYUGAT felé fordulva imádkozzunk lélekben együtt a BÉKÉÉRT és a SZERETETÉRT úgy,

hogy a béke és a harmónia erőit erősítjük, emeljük kint és önmagunkban is,

illetve égi együttműködést kérünk mindezek megvalósulásáért!

Ezen időpontok kiemelten az olyan típusú megoldásokat segítik, amelyekben a feleslegessé vált tárgyainkat, a testi-lelki mérgeinket, az ártó és/vagy önkorlátozó gondolatainkat, érzéseinket és rossz szokásainkat kívánjuk elengedni.

 

December 1., hétfő: 10.20 – 10.30

December 2., kedd: 10.16 – 10.26

December 3., szerda: 10.12 – 10.22

December 4., csütörtök: 10.08 – 10.18

December 5., péntek: 10.04 – 10.14

December 6., szombat: 9.59 – 10.09

December 7., vasárnap: 9.55 – 10.05

 

Ima előtt alaposan gondoljuk át, hogy mit szeretnénk elmondani, átadni az égieknek, (Istennek) illetve mihez kérünk segítséget, útmutatást, együttműködést. Az ima/elmélyülés első felében elmondjuk, halkan, de érthetően a mondanivalónkat. Fontos a kimondott szó, fontos, hogy a hangunkkal az énünk rezegtesse meg a „felküldött” információt, mert így az imánknak nagyobb az ereje, a hatása, mintha csak belül, magunkban mondanánk.

 

Az ima/elmélyülés második felében pedig elcsendesedünk, kicsit kiürítjük a tudatunkat. Ezzel megadjuk magunknak a lehetőséget arra, hogy megérkezhessen a válasz. Az ima igazi titka, igazi lényege nem is az, hogy mi elmondjuk, hanem az, hogy képessé válunk a hallásra…

 

Az imádkozás/elmélyülés idejét lehetőség szerint pontban a megadott időben kezdjük el. Fontos, hogy a befejezés előtt lecsendesedve figyeljünk befelé, ezzel megadva a lehetőséget az „égiek” válaszának befogadására.

A hónap egészének az üzeneteit is vegyük figyelembe a teljesebb felismerések, a tudás érdekében!

 

Természetesen továbbra is a legfontosabb a személyes tudás felismerése, ezért a napi csillagkódokat most is NAGYBETŰVEL emeltem ki. Ne feledjük, a személyes tudás visz igazán előre, s ez néhány hétköznapi eseménybe van elrejtve, amelyeket érdemes leírni a titkos naplónkba és összevetni az itt közreadott csillagkulcsokkal.

 

Napi üzenetek a Földről nézve, csillag-kulcsokkal:

 

December 1., hétfő: A karmikus dolgaink megoldásának kiemelten kedvez ez a nap, beleértve a karmikus betegségeket is. Lényegét tekintve a gyógyítás, az emelés és az erőgyűjtés idejébe érkeztünk.

Csillag-kulcsszavak: ELŐRELÉPÉS, KAPCSOLÓDÁS AZ ÉGHEZ

 

December 2., kedd: A kapcsolatainkban rejlő esetleges méltatlanságok és harmóniát nélkülöző dolgok levágását, elengedését segíti a mai napon a Vénusz és a Plútó kapcsolata, de a művészetek mágikus világában való elmélyülés okán történő bölcsülést is segítik ma az égiek.

Csillag-kulcsszavak: A SZERELEM ODAÁT VESZI KEZDETÉT

 

December 3., szerda: A belső világunk teljesebb megértését és a lelki dolgaink megbeszélését is támogatja a Hold és a Merkúr mai kapcsolata. A délutáni és az esti órák az imát és a filozófikus gondolkodást segíti.

Csillag-kulcsszavak: TERMÉKENYSÉG, STABILITÁS

 

December 4., csütörtök: A legelső élményeink, tapasztalataink ebben az életben a családunkhoz kapcsolódnak. Ezek az élmények alapvetően határozzák meg a gondolkodásunkat, melyből a jelenünk létrejött. A gondolat-kezdet felismerését, tudatosítását és az abból megvalósítható harmonizálás lehetőségét hozza ez a nap.

Csillag-kulcsszavak: MÖGÉÉRZÉKELÉS, MÁGIA

 

December 5., péntek: A mai éjjelen létrejövő Telihold az álmaink világába rejti a léleklátás és a karmikus emelkedéshez szükséges jelkép-információkat. A nap egésze is az emelés, emelkedés energiáit, s lehetőségeit hozza.

Csillag-kulcsszavak: TELJESSÉG, INSPIRÁLTSÁG

 

December 6., szombat: A mai és a holnapi nap a koncentrált figyelem, a tanulás és az érdemi eszmecserék minőségi idejét hozza el. Az életünk kettősségeinek, polaritásainak a figyelembevételével érdemes átgondolni, s megtervezni a jövőnket függetlenül a váratlanul megjelenő Mikulás érzékeléseinket befolyásoló vattaszakállbölcsességétől.

Csillag-kulcsszavak: MEGSZENTELÉS, CÉLRATARTÁS

 

December 7., vasárnap: A tegnapra írottak ma is érvényesek, kivéve a Mikulás távolodó élményét, de most az ima és a meditáció praxisának kiemeltebb a jelentősége. A délutáni és az esti órák időminősége a megoldásra törekvésnek kedveznek.

Csillag-kulcsszavak: HALHATATLANSÁG, ÁTLÉPÉS

 

Minden nap, minden pillanat csillag – bolygó konstellációja egyszeri, és soha meg nem ismétlődő, így azok a mindenkori ITT ÉS MOST, vagyis a JELEN varázslatát, kozmikus lehetőségeit, és a KOZMIKUS MINŐSÉGEK MEGTAPASZTALÁSÁT, ÁTÉLÉSÉT tanítják a Földön élő embernek.

Áldás és Fény VAN Velünk az Úton!

CsillagfényáldássalPaksi Zoltán