Áldott, Békés Ünnepeket és Boldog Bőségben teljes Új Esztendőt kívánunk!

 

Óévbúcsúztató és Újévköszöntő posztunkban két hét időminőségeit mutatjuk be, természetesen minden nap égi üzeneteit többé-kevésbé röviden megfogalmazva. Ezekben a napokban is inkább a társainknak legyünk jelen, óvakodjunk az online terek hipnózisaitól és amennyire lehetséges, kerüljük az állandóan minket figyelő plasztiklapocskánk masszírozását.

 

„A csillagokkal és a bolygókkal együttműködő ember útja felfelé vezet.”

Ehhez a tényhez hűen 2026-ban is szeretettel várunk mindenkit!

 

(Az itt megjelenő írások már elérhetőek megújult honlapunkon, a www.asztrozofia.hu oldalon is!)

 

Ima és meditáció leghatékonyabb időintervallumai a BÉKÉÉRT!

Aki teheti ezekben az időpontokban ÉSZAK felé fordulva imádkozzunk lélekben együtt a BÉKÉÉRT és a SZERETETÉRT úgy,

hogy a béke és a harmónia erőit erősítjük, emeljük kint és önmagunkban is,

illetve égi együttműködést kérünk mindezek megvalósulásáért!

Ezen időpontok kiemelten kedveznek a lecsendesedésnek, az „elme mágikus kiürítésének,” a mozdulatlanságnak, a pihenésnek és a középpontba érkezésnek.

 

December 22., hétfő: 13.11 – 13.21

December 23., kedd: 13.07 – 13.17

December 24., szerda: 13.02 – 13.12

December 25., csütörtök: 12.57 – 13.07

December 26., péntek: 12.53 – 13.03

December 27., szombat: 12.48 – 12.58

December 28., vasárnap: 12.44 – 12.54

 

December 29., hétfő: 12.40 – 12.50

December 30., kedd: 12.35 – 12.45

December 31., szerda: 12.31 – 12.41

BUÉK! 2026!

Január 1., csütörtök: 12.26 – 12.36

Január 2., péntek: 12.22 – 12.32

Január 3., szombat: 12.17 – 12.27

Január 4., vasárnap: 12.12 – 12.22

 

Ima előtt alaposan gondoljuk át, hogy mit szeretnénk elmondani, átadni az égieknek, (Istennek) illetve mihez kérünk segítséget, útmutatást, együttműködést. Az ima/elmélyülés első felében elmondjuk, halkan, de érthetően a mondanivalónkat. Fontos a kimondott szó, fontos, hogy a hangunkkal az énünk rezegtesse meg a „felküldött” információt, mert így az imánknak nagyobb az ereje, a hatása, mintha csak belül, magunkban mondanánk.

 

Az ima/elmélyülés második felében pedig elcsendesedünk, kicsit kiürítjük a tudatunkat. Ezzel megadjuk magunknak a lehetőséget arra, hogy megérkezhessen a válasz. Az ima igazi titka, igazi lényege nem is az, hogy mi elmondjuk, hanem az, hogy képessé válunk a hallásra…

 

Az imádkozás/elmélyülés idejét lehetőség szerint pontban a megadott időben kezdjük el. Fontos, hogy a befejezés előtt lecsendesedve figyeljünk befelé, ezzel megadva a lehetőséget az „égiek” válaszának befogadására.

A hónap egészének az üzeneteit is vegyük figyelembe a teljesebb felismerések, a tudás érdekében!

 

Természetesen továbbra is a legfontosabb a személyes tudás felismerése, ezért a napi csillagkódokat most is NAGYBETŰVEL emeltem ki. Ne feledjük, a személyes tudás visz igazán előre, s ez néhány hétköznapi eseménybe van elrejtve, amelyeket érdemes leírni a titkos naplónkba és összevetni az itt közreadott csillagkulcsokkal.

 

Napi üzenetek a Földről nézve, csillag-kulcsokkal:

 

December 22., hétfő: A mai napon a Nyilas íjához érkező Nap kedvez az új célok felismerésének. A Plútóhoz közeledő Hold ugyanakkor egy nagy háromszög részeként segíti a lelki, érzelmi feltárásokat, felszabadulásokat és a kreativitásunk elmélyítését is. Az esti órákban az elmélyült spirituális tevékenységeknek kedvez az idő.

Csillag-kulcsszavak: KETTŐRŐL HÁROMRA JUTNI

 

December 23., kedd: A mai napon érdemes elgondolkodni azon, hogy melyek az életünk azon meghatározó értékei, amelyekkel már gyermekkorban is találkoztunk. Ezen révülve, meditálva mélyebb összefüggésekre, tanításokra jövünk rá.

Csillag-kulcsszavak: EMLÉKEZÉS, BEFOGADÁS

 

December 24., szerda: A mai szent napon a Napot szorosan követő Vénusz is belép a Nyilas csillagbirodalmába, ami aktuális kapcsolataival együtt a lelki, családi harmonizálásnak és a magasabb világok felé fordulásnak szintén kedvez.

Csillag-kulcsszavak: ELENGEDŐ EMELKEDÉS

 

December 25., csütörtök: A mai karácsonyi ünnepnap az eddig megértetlenül maradt dolgok megértésének és a tisztító tevékenységeknek kedvez.

Csillag-kulcsszavak: RÁLÁTÁS, BELSŐ URALOM

 

December 26., péntek: A hajnali álom üzeneteire érdemes odafigyelni. Múlttal kapcsolatos dolgok előjönnek a mai napon, ha vendégségben vagyunk, avagy vendéket fogadunk, ezt ne „in vino veritas” alapon kezeljük.

Csillag-kulcsszavak: LÉLEKJELEK, ÉRTŐ ÉRZELEM

 

December 27., szombat: A mai napon érdemes, ha csak pár perc erejéig is kicsit visszavonulni, befelé figyelni és összegezni. Az új esztendőre való lelki, szellemi felkészülésre kiválóan alkalmas ez a nap!

Csillag-kulcsszavak: REJTETT KÖTÖTTSÉGEK FELISMERÉSE

 

December 28., vasárnap: A rejtett, de már okafogyottá és feleslegessé vált kötöttségeink levágását, elengedését segítik a bolygók. A délelőtti és a déli órák kedveznek a spirituális gyakorlatokban, technikákban való fejlődésnek.

Csillag-kulcsszavak: ELŐRELÉPÉS, BELSŐ UTAZÁS

 

December 29., hétfő: A délelőtti és a déli órák segítik azokat a törekvéseinket, amelyekkel megoldani és/vagy szintet emelni akarunk, míg a délutáni időszak a megvalósításoknak kedvez.

Csillag-kulcsszavak: ANGYAL, KIEMELKEDETTSÉG

 

December 30., kedd: A Merkúr a mai naptól csütörtök estig szoros kapcsolatban van a Szaturnusz-Neptunusz kettősével, ami a régről hozott dolgaink mélyebb tartalmainak a megértését és a leglényegesebb sorskérdéseinkkel való foglalkozást segíti.

Csillag-kulcsszavak: KONCENTRÁLT GONDOLATOK

 

December 31., szerda: A Hold az esztendő utolsó napján az Istenek Szerelmi Fészkénél járva segíti a termékenységet, a kreativitást a szerelmet és az Uránusszal való találkozója okán a nagyobb szabadság elérését is. Ha nem ragad minket magával az óévbúcsúztatás mámora, ezeket érdemes szem előtt tartani!

Csillag-kulcsszavak: EGYESÜLÉS, SZINTÉZIS, BUÉK!

 

BUÉK! 2026!

 

Január 1., csütörtök: A Vénusz-Nap-Mars együttállás már igen erőteljes és az is marad még a jövő hét folyamán is így ezek a napok a kedveznek az önmegvalósító törekvéseknek, a kreativitásnak és a szerelemnek, (spirituális értelemben is!) amelyben a teljességre törekszünk, is.

Csillag-kulcsszavak: MEDITÁCIÓ, LELKI (MEG)BESZÉLGETÉSEK

 

Január 2., péntek: A mai nap égi időminősége szintén segíti a lelki, érzelmi beszélgetéseket és megértéseket, de a céljaink, terveink megvalósítása érdekében végzett cselekvéseknek is eljött az ideje.

Csillag-kulcsszavak: ÖNLEGYŐZŐ ELENGEDÉS, CÉLRATARTÁS

 

Január 3., szombat: A családi és a lelki dolgainkra való rálátásnak, de a nagyobb energiákat igénylő cselekvéseknek is kedvez a mai Telihold. A mágikus gyakorlatok és technikák alkalmazásának szintén kedvez az idő minősége ezen a hétvégén.

Csillag-kulcsszavak: KETTŐSSÉGEK, KIEGÉSZÜLÉS

 

Január 4., vasárnap: A világot, az embereket, a lélek köreit, a működéseket és kapcsolódásokat törvények irányítják. A létezés ezen törvényeivel azokban a tanításokban találkozhatunk, amelyeket bölcsességként értékeljük. A bölcsességek eljövetelének is rendelt ideje van. A mai nap segíti azon belső cselekvéseinket, amelyek lehetőséget adnak a bölcsességek megérkezésére legyen az belülről, vagy kívülről érkező.

Csillag-kulcsszavak: SORSÉRTÉS, KARMIKUS EMLÉKEZET

 

 

Minden nap, minden pillanat csillag – bolygó konstellációja egyszeri, és soha meg nem ismétlődő, így azok a mindenkori ITT ÉS MOST, vagyis a JELEN varázslatát, kozmikus lehetőségeit, és a KOZMIKUS MINŐSÉGEK MEGTAPASZTALÁSÁT, ÁTÉLÉSÉT tanítják a Földön élő embernek.

Áldás és Fény VAN Velünk az Úton!

CsillagfényáldássalPaksi Zoltán