A HÁRMASSÁGOK kiemelt idejében járunk. A hármasságok az életünk minden pillanatát átszövik. Például a test-lélek-szellem hármasának együtt történő figyelembevétele a spirituális úton a sors jeleit figyelő haladók számára kiemelten fontos dolog, hiszen minden tudatos, vagy tudattalan mozdulatunknak van fizikai, érzelmi és gondolati vonzata.

 

A múlt-jelen-jövő hármasa viszont mindenki számára tapasztalati tény, ahogyan az ÉPÍTÉS (Brahma) – MEGTARTÁS (Visnu) – LEBONTÁS (Síva) mindenben meglévő hármasának jelenvalósága sem kérdés.

 

Mostani időszerűvé vált hármasunk a Rák csillagképéhez tartozik, melynek csillagfényében most mindannyian fürdőzünk hiszen a Föld ezekben a napokban itt vándorol.

 

Január 28-án kedden érdemes feltenni magunknak három kérdést, például a meditáció szertartása közben. Az első, hogy MI AZ, MELYEK AZOK A DOLGOK, AMELYEKNEK ÉRDEMES LENNE MEGNYÍLNOM?

A spirituális fejlődéshez szükséges a befogadás képessége.

Mi az a tapasztalás, melyik az a gondolat, melyik az a tanítás, ami hiányzik belőlem, s amelynek hiányában nem vagyok maradéktalanul elégedett a jelenemmel?

A mágikus keddi napnak ez az első kérdése, amelyre érkező (belső) válasz sokat emel az énünkön.

 

A második kérdés pedig az, hogy MI AZ, AMI MÁR BENNEM VAN, DE FOKOZOTTABBAN KELLENE VELE FOGLALKOZNI? MI AZ BENNEM, AMINEK A TÁPLÁLÁSÁRA VAN SZÜKSÉG?

A meglévő tudásunkkal és képességeinkkel való foglalkozás által fejlődünk, s válunk azok mesterévé, illetve azok által a saját sorsunk mesterévé. Poroljuk le a már meglévő és működő (!) tudásainkat, képességeinket, a „hangszereinket” és újra csendüljenek fel ezek által lelkünk fénydallamai.

 

A harmadik kérdés az elengedés.

 

Az évek, évtizedek során rengeteg tárgyat, érzést, „fixa ideát” halmozunk fel, amelyekhez már hozzászoktunk, amelyekhez talán ragaszkodunk is, de már nem visznek előre, sőt, ha jobban megnézzük, nehezítik az életünket.

A kérdés tehát az, hogy MELYEK AZOK A DOLGOK, AMELYEK ELENGEDÉSÉNEK ELJÖTT AZ IDEJE?

 

Mivel Földünk mágikus kapcsolatban van az Uránusszal, valamint a Nap „együtt emelkedik” a Jupiterrel, ezért a kérdéseinkre megkapjuk a válaszokat, sőt, még tágabb lehetőségeket is felvillant számunkra énünk felettes része.

 

(Az itt megjelenő írások már elérhetőek megújult honlapunkon, a www.asztrozofia.hu oldalon is!)

A teljesebb „idő-értés” érdekében érdemes megnézni a legújabb havi csillagidőjárásjelentésünket:
https://youtu.be/MKCZ123zNoU

 

Ima és meditáció leghatékonyabb időintervallumai a BÉKÉÉRT!

Aki teheti ezekben az időpontokban KELET felé fordulva imádkozzunk lélekben együtt a BÉKÉÉRT és a SZERETETÉRT úgy,

hogy a béke és a harmónia erőit erősítjük, emeljük kint és önmagunkban is,

illetve égi együttműködést kérünk mindezek megvalósulásáért!

Ezen időpontok kiemelten segítik új dolgok elindítását, az emelkedést és fejlődést, valamint a szellemi-lelki-fizikai értékeink gyarapítását.

 

Január 27., hétfő: 12.07 – 12.17

Január 28., kedd: 12.03 – 12.13

Január 29., szerda: 11.59 – 12.09

Január 30., csütörtök: 11.55 – 12.05

Január 31., péntek: 11.51 – 12.01

Február 1., szombat: 11.47 – 11.57

Február 2., vasárnap: 11.43 – 11.53

 

Ima előtt alaposan gondoljuk át, hogy mit szeretnénk elmondani, átadni az égieknek, (Istennek) illetve mihez kérünk segítséget, útmutatást, együttműködést. Az ima/elmélyülés első felében elmondjuk, halkan, de érthetően a mondanivalónkat. Fontos a kimondott szó, fontos, hogy a hangunkkal az énünk rezegtesse meg a „felküldött” információt, mert így az imánknak nagyobb az ereje, a hatása, mintha csak belül, magunkban mondanánk.

 

Az ima/elmélyülés második felében pedig elcsendesedünk, kicsit kiürítjük a tudatunkat. Ezzel megadjuk magunknak a lehetőséget arra, hogy megérkezhessen a válasz. Az ima igazi titka, igazi lényege nem is az, hogy mi elmondjuk, hanem az, hogy képessé válunk a hallásra…

 

Az imádkozás/elmélyülés idejét lehetőség szerint pontban a megadott időben kezdjük el. Fontos, hogy a befejezés előtt lecsendesedve figyeljünk befelé, ezzel megadva a lehetőséget az „égiek” válaszának befogadására.

A hónap egészének az üzeneteit is vegyük figyelembe a teljesebb felismerések, a tudás érdekében!

 

Természetesen továbbra is a legfontosabb a személyes tudás felismerése, ezért a napi csillagkódokat most is NAGYBETŰVEL emeltem ki. Ne feledjük, a személyes tudás visz igazán előre, s ez néhány hétköznapi eseménybe van elrejtve, amelyeket érdemes leírni a titkos naplónkba és összevetni az itt közreadott csillagkulcsokkal.

 

Napi üzenetek a Földről nézve, csillag-kulcsokkal:

 

Január 27., hétfő: Az Uránusz és a Hold mai kapcsolódásai segítenek mind a gondolatai, mind a lelki, mind a belső kapcsolati korlátaink felismerésének és szükség esetén azok meghaladásának. A lélek művészi módon való kifejezésére is igen alkalmas ez a mágikus hétfői nap.

Csillag-kulcsszavak: ÉRTELEM ÉS ÉRZELEM

 

Január 28., kedd: A délutáni és az esti órák segítenek igazán abban, hogy önmagunk és a társaink érzelmi mélységeivel foglalkozzunk. A lelki beszélgetéseknek és a mély meditációnak is kedvez a Hold, a Merkúr és a Plútó találkozója.

Csillag-kulcsszavak: A LÁTHATÓ CSAK A FELSZÍN…

 

Január 29., szerda: A hét kiemelt napjához érkeztünk, hiszen a mai Újhold is segíti a lélekértést, a belső világosság érdekében végzett cselekvéseket, lelki gyakorlatokat és új dolgok elkezdését. A Merkúr és a Plútó ma pontossá váló találkozója a tudásunk elmélyítésének, az érdemi kérdésekben való elmélyülésnek és a valódi kommunikációnak kedvez.

Csillag-kulcsszavak: MÚLTJELEK, ÉRTŐ EMLÉKEZET

 

Január 30., csütörtök 31. péntek: E két napon a legerősebb a Nap és a Jupiter kapcsolata, ami kiemelten kedvez az emelő, megoldó, jobbá tévő törekvéseknek, a biztonság érdekében – szellemi értelemben is! – végzett cselekvéseknek és a holnapban való gondolkodásnak, a jövő tervezésének is.

Csillag-kulcsszavak: MAGASABB ÖSSZEFÜGGÉSEK MEGÉRTÉSE

 

Február 1., szombat: A Szaturnusz, a Hold, a Vénusz és a Neptunusz „mai sora” segíti a regressziós, reinkarnációs módszerek, terápiák alkalmazásának az időszerűségét, tehát ma jobban, teljesebben érzékeljük a „régi időkből” áthozott képességeinket, vágyainkat, tehetségeinket. A meditációknak és a lelki, kapcsolati harmonizálásnak is kedvez a mai csillagidő minősége.

Csillag-kulcsszavak: A LÉLEK MŰVÉSZETE

 

Február 2., vasárnap: A tegnapra írottak ma is érvényesek, de hozzá kell tennem, hogy ez a vasárnap a legalkalmasabb arra, hogy átgondoljuk, végignézzük az eddigi utunkat, akár a jelen életünk egészét is. Ez az áttekintés jelentős felismeréseket hoz.

Csillag-kulcsszavak: EGYÜTTMŰKÖDÉS, EGYESÍTÉS

 

Minden nap, minden pillanat csillag – bolygó konstellációja egyszeri, és soha meg nem ismétlődő, így azok a mindenkori ITT ÉS MOST, vagyis a JELEN varázslatát, kozmikus lehetőségeit, és a KOZMIKUS MINŐSÉGEK MEGTAPASZTALÁSÁT, ÁTÉLÉSÉT tanítják a Földön élő embernek.

Áldás és Fény VAN Velünk az Úton!

CsillagfényáldássalPaksi Zoltán

(Ezen a felületen kizárólag információkat közvetítünk. A felmerülő kérdéseket az asztrozofia.paksi.zoltan@gmail.com címre várjuk.)

#paksizoltan #asztrozofia #csillaguzenetek #asztrologia  #csillagidojarasjelentes #csillagkulcsok #napkeplet