Az előttünk álló hét égi eseményei igazi „csillagcsemegékkel” ajándékozzák meg az asztrozófia szerelmeseit. Kezdésként, vagyis már hétfőn a bölcs Jupiter kilép a Bika szarvai közül és az Orion felett az Istenek Útjára, a Tejútra lép.

Ez a történés kiemelten segíti az imáinkat, a meditációkat, a filozófikus gondolkodást, a tanulást és a magasabb világok felé való nyitást, így az Istennel létrejövő gondolati-érzelmi-energetikai kapcsolódást is.

 

Ezen a héten érdemes átgondolni azt is, hogy melyek azok a filozófiai, világnézeti, gondolati kötődéseink, ragaszkodásaink, amelyek már nem szolgálják a fejlődésünket, de valamiért mégis ragaszkodunk hozzájuk.

 

Ezen szellemi berögzöttségeink tudatosítása rendkívül fontos!

 

Mindezek elengedésének június közepéig, amikor a Jupiter átlép majd az Ikrek csillagképébe, van itt az ideje.

 

Azonban nem csak a tudati elengedéseknek az idejében járunk…

A Föld 21-től 27-ig a Skorpió csillagkép ollójánál vándorol, ami talán a legjelentősebb égi jelképe az elengedéseknek. Az ember a spiritualitás útján járva felismeri, hogy az énjének van halhatatlan oldala, bár a mulandó rész okozza az élményeink java részét.

 

A mulandó oldalunk fél a veszteségektől, a csalódásoktól, a fájdalmaktól és az elmúlástól is. Ezek a félelmek jelentősen rontják az élet minőségét, nehezítik a fejlődést, ráadásul „karmahizlaló” hatásuk is van. A Skorpió csillagzatán átvándorló Föld éri hamarosan el az Istenek, de mondhatnám úgy is, hogy a Halhatatlanság Útját, a Tejutat.

 

A Föld jelenlegi pozíciója segíti a félelmeink felismerését, nevén nevezését és azok elengedését is. Minél inkább tudatosítjuk, s elengedjük ezeket, annál inkább válik valósággá az emelkedés, a kiemelkedés, amit a Tejút jelképez.

 

Érdemes ezekben a napokban elmélyülésben, belső figyelemben, meditációban énmélyfeltárásokat végezni, hogy megszabadulhassunk az újonnan született, vagy a már régóta belül settenkedő nehezítő, lehúzó erőinktől.

 

Nos, minél inkább elengedés, annál inkább szerelem, vagyis örömteli alkotás!

Miért?

 

Azért, mert központi csillagunk hátterében az Istenek Szerelmi Fényfészke ragyog! Az Uránusztól távolodó Nap a Pleiadokban május 22-ig igen erősen segíti a termékenységünk, a kreativitásunk fokozott működtetését és természetesen a szerelem erőinek minden szinten történő felerősítését is.

 

Igazi létrehozó időbe érkeztünk!

A szükségessé vált elengedések megtételével még könnyebben tudunk létrehozni, megteremteni csodás dolgokat!

 

(Az itt megjelenő írások már elérhetőek megújult honlapunkon, a www.asztrozofia.hu oldalon is!)

A teljesebb „idő-értés” érdekében érdemes megnézni a legújabb csillagidőjárásjelentésünket:
https://youtu.be/JoJJVNWc8Vw

 

Ima és meditáció leghatékonyabb időintervallumai a BÉKÉÉRT!

Aki teheti ezekben az időpontokban DÉL felé fordulva imádkozzunk lélekben együtt a BÉKÉÉRT és a SZERETETÉRT úgy,

hogy a béke és a harmónia erőit erősítjük, emeljük kint és önmagunkban is,

illetve égi együttműködést kérünk mindezek megvalósulásáért!

Ezen időpontok kiemelten a megoldásokat, a kiteljesítést, kiteljesedést célzó törekvéseket, az emelkedést és fejlődést, valamint a szellemi-lelki-fizikai értékeink gyarapítását.

 

Május 19., hétfő: 14.28 – 14.38

Május 20., kedd: 14.25 – 14.35

Május 21., szerda: 14.22 – 14.32

Május 22., csütörtök: 14.19 – 14.29

Május 23., péntek: 14.16 – 14.26

Május 24., szombat: 14.13 – 14.23

Május 25., vasárnap: 14.10 – 14.20

 

Ima előtt alaposan gondoljuk át, hogy mit szeretnénk elmondani, átadni az égieknek, (Istennek) illetve mihez kérünk segítséget, útmutatást, együttműködést. Az ima/elmélyülés első felében elmondjuk, halkan, de érthetően a mondanivalónkat. Fontos a kimondott szó, fontos, hogy a hangunkkal az énünk rezegtesse meg a „felküldött” információt, mert így az imánknak nagyobb az ereje, a hatása, mintha csak belül, magunkban mondanánk.

 

Az ima/elmélyülés második felében pedig elcsendesedünk, kicsit kiürítjük a tudatunkat. Ezzel megadjuk magunknak a lehetőséget arra, hogy megérkezhessen a válasz. Az ima igazi titka, igazi lényege nem is az, hogy mi elmondjuk, hanem az, hogy képessé válunk a hallásra…

 

Az imádkozás/elmélyülés idejét lehetőség szerint pontban a megadott időben kezdjük el. Fontos, hogy a befejezés előtt lecsendesedve figyeljünk befelé, ezzel megadva a lehetőséget az „égiek” válaszának befogadására.

A hónap egészének az üzeneteit is vegyük figyelembe a teljesebb felismerések, a tudás érdekében!

 

Természetesen továbbra is a legfontosabb a személyes tudás felismerése, ezért a napi csillagkódokat most is NAGYBETŰVEL emeltem ki. Ne feledjük, a személyes tudás visz igazán előre, s ez néhány hétköznapi eseménybe van elrejtve, amelyeket érdemes leírni a titkos naplónkba és összevetni az itt közreadott csillagkulcsokkal.

 

Napi üzenetek a Földről nézve, csillag-kulcsokkal:

 

Május 19., hétfő: A Vénusz és a Jupiter ma hajnalban pontossá váló mágikus kapcsolata segíti a karmikus kapcsolataink mélyebb megértését és emelését, valamint a művészetekben és a művészetek általi előrelépést.

Csillag-kulcsszavak: IMA A BELSŐ BÉKÉÉRT

 

Május 20., kedd: A Nap-Uránusz kapcsolata a Szaturnusz-Neptunusszal kedden, szerdán és csütörtökön egyszerre ad kiváló lehetőséget az alkotó energiáink, a kreatív képességeink kibontakoztatására és a lelkünk mélyének karmikus tartalmait feltáró lelki gyakorlatokra, meditációkra és lélekterápiákra.

Csillag-kulcsszavak: SZERELEM, ELENGEDÉS

 

Május 21., szerda: A mai napon a Vízöntő tisztító vizében fürdőző Hold jelzi, hogy természetesen minden féle tisztításnak, „lélektudatosításnak” kedvez az idő minősége, de alkalmas a mai nap a holnap felé fordulásra, vagyis a jövőnk átgondolására, megtervezésére is.

Csillag-kulcsszavak: URALKODÁS, NEMZÉS

 

Május 22., csütörtök: A Plútó, a Vénusz és a Mars „aspektus sorozata” ma még jobban felerősíti a kreatív energiákat, de az életünkre és a kapcsolatainkra való rálátásnak és szükség esetén a kapcsolataink megújítása érdekében végzett mélyreható átalakításoknak is kedvez az idő.

Csillag-kulcsszavak: ÉRZELEMKONCENTRÁCIÓ, LÉLEKJELENLÉT

 

Május 23., péntek: A mindennapok sodrásában időnként érdemes megállni és összegezni, átgondolni az elmúlt 5-6 hónap meghatározó történéseit, fordulatait és élményeit, valamint igyekezni feltárni a bennük lakozó üzeneteket, tanításokat. A mai nap elsősorban az ilyen cselekvésnek kedvez.

Csillag-kulcsszavak: ÉRTÉKŐRZÉS, KERESÉS-MEGTALÁLÁS

 

Május 24., szombat: A „túlsó oldalon” egykor (Platón szerint) választottunk egy cserepet, melyre pont az a sors volt írva, amelyet most élünk. Miért ezt választottam? Miben jelent ez a sors fejlődést és előrelépést a számomra? A Nap és Plútó mai kapcsolata segít abban, hogy ezekre a kérdésekre bennünk rejtőző válaszok felszínre kerülhessenek.

Csillag-kulcsszavak: BEFOGADÁS, ELENGEDÉS

 

Május 25., vasárnap: A mai nap legfontosabb égi eseménye a Merkúr és az Uránusz találkozója. Most érdemes érdemben foglalkozni mindazokkal a dolgokkal, tanításokkal, amelyek megértése eddig meghaladta a képességeinket. Ez a kapcsolat kedvez a tudatunk kiszélesítésének, a tanulásnak és a szellemi szabadságunk növelésének is.

Csillag-kulcsszavak: ALKOTÓ TUDAT, A GYERMEK ZSENIALITÁSA

 

Minden nap, minden pillanat csillag – bolygó konstellációja egyszeri, és soha meg nem ismétlődő, így azok a mindenkori ITT ÉS MOST, vagyis a JELEN varázslatát, kozmikus lehetőségeit, és a KOZMIKUS MINŐSÉGEK MEGTAPASZTALÁSÁT, ÁTÉLÉSÉT tanítják a Földön élő embernek.

Áldás és Fény VAN Velünk az Úton!

CsillagfényáldássalPaksi Zoltán