Sorsgazdálkodás. Ezzel a szóval lehet a legrövidebben elmondani azt, hogy milyen tudást ad az asztrozófia. Az eredményes, boldog, előrehaladó élet nem a politikusokon, nem a külső körülményeken, hanem a tudásunkon múlik.

Tudni azt, hogy milyen karmikus jeleket, tanításokat kaptunk a szüleinktől, a testvéreinktől és természetesen a társunktól és gyermekeinktől is.

 

Tudni azt, hogy mire hívják fel a figyelmünket az életünk kisebb és nagyobb eseményei, természetesen az örömök, a sikerek, de kudarcok és a csalódások is.

Tudni azt, hogy ki vagyok én. Ki vagyok én a térben és az időben, hiszen másként működtem öt és másként ötvenöt évesen…

Tudni azt, hogy miként is működik, miről szól a lelkem, a gondolatiságom, a kreativitásom, a spiritualitásom.

 

Tudni azt, hogy mi mindent hoztam az előző életeimből, de tudni azt is, hogy a jelen életemnek mi az „előre elrendelt” iránya. És tudni azt is, hogy miről szól adott pillanatban az idő mágikus minősége, s mikor van itt az ideje a kiáradásnak és mikor a befelé fordulásnak…

 

Ezekre a kérdésekre szinte sehol nem kapunk választ, pedig valójában ezek ismerete jelenti azt a TUDÁST, amire valójában szükségünk van. Ezekkel tudunk jól gazdálkodni az életünkben. Ezekkel lehet eredményesen SORSGAZDÁLKODNI.

 

Ezt a tudást szerezzük meg, ébresztjük fel a csillagképek, a bolygók, az égi jelek, s fénybetűk segítségével az asztrozófia tanfolyamunkon. A csillagos égbolttal való foglalkozás ősidők óta része az emberiség történetének, s azért is írok éppen most erről, mert ezen a héten áll együtt a „múltból visszatérés” csillagainál a Föld a Szaturnusszal és a Neptunusszal.

 

A mély belső kérdésekkel való koncentrált foglalkozásnak kedvez ez az égi helyzet, nem véletlenül indítjuk pont ezen a héten asztrozófia tanfolyamunkat. Ugyanakkor a Vénusz és a Mars jelenlegi kapcsolata is segíti a kreativitást, az összefüggések megértését, de kivételesen az életünk uralására irányuló szellemi törekvéseket és a magasabb, az angyali dimenziókhoz való kapcsolódást is. Ez utóbbi kettő egyébként más időben nem igazán kapcsolódik e két planétához.

 

Szeptember 19-én pénteken egy csodálatos hármas ragyog együtt az égen! A Hold-Vénusz-Regulus együttállás ezen a fantasztikus napon kedvez mindenféle alkotó cselekvésnek, harmonizálást célzó tevékenységeknek és a SZERELEMNEK, SZERETETNEK is. Ezen a pénteken „fényes eleganciával” fejezzük ki szeretetünket mindazoknak, akik a szívünkben laknak. Szerintem ennek a legjobb módja az, ha meginvitáljuk őket a szombaton, vagyis a másnap induló asztrozófia tanfolyamra 😊

 

„A csillagos égbolt kapuján át jutunk belső dimenziókba.”

 

Új asztrozófia tanfolyam indul 2025. szeptemberében!

Részletek és jelentkezés:

www.asztrozofiatanfolyam.hu

 

(Az itt megjelenő írások már elérhetőek megújult honlapunkon, a www.asztrozofia.hu oldalon is!)

A teljesebb „idő-értés” érdekében érdemes megnézni a legújabb csillagidőjárásjelentésünket:
https://youtu.be/gIn_zRZbpnc

 

Ima és meditáció leghatékonyabb időintervallumai a BÉKÉÉRT!

Aki teheti ezekben az időpontokban NYUGAT felé fordulva imádkozzunk lélekben együtt a BÉKÉÉRT és a SZERETETÉRT úgy,

hogy a béke és a harmónia erőit erősítjük, emeljük kint és önmagunkban is,

illetve égi együttműködést kérünk mindezek megvalósulásáért!

Ezen időpontok kiemelten az olyan típusú megoldásokat segítik, amelyekben a feleslegessé vált tárgyainkat, a testi-lelki mérgeinket, az ártó és/vagy önkorlátozó gondolatainkat, érzéseinket és rossz szokásainkat kívánjuk elengedni.

 

Szeptember 15., hétfő: 16.09 – 16.19

Szeptember 16., kedd: 16.06 – 16.16

Szeptember 17., szerda: 16.03 – 16.13

Szeptember 18., csütörtök: 16.00 – 16.10

Szeptember 19., péntek: 15.56 – 16.06

Szeptember 20., szombat: 15.52 – 16.02

Szeptember 21., vasárnap: 15.49 – 15.59

 

Ima előtt alaposan gondoljuk át, hogy mit szeretnénk elmondani, átadni az égieknek, (Istennek) illetve mihez kérünk segítséget, útmutatást, együttműködést. Az ima/elmélyülés első felében elmondjuk, halkan, de érthetően a mondanivalónkat. Fontos a kimondott szó, fontos, hogy a hangunkkal az énünk rezegtesse meg a „felküldött” információt, mert így az imánknak nagyobb az ereje, a hatása, mintha csak belül, magunkban mondanánk.

 

Az ima/elmélyülés második felében pedig elcsendesedünk, kicsit kiürítjük a tudatunkat. Ezzel megadjuk magunknak a lehetőséget arra, hogy megérkezhessen a válasz. Az ima igazi titka, igazi lényege nem is az, hogy mi elmondjuk, hanem az, hogy képessé válunk a hallásra…

 

Az imádkozás/elmélyülés idejét lehetőség szerint pontban a megadott időben kezdjük el. Fontos, hogy a befejezés előtt lecsendesedve figyeljünk befelé, ezzel megadva a lehetőséget az „égiek” válaszának befogadására.

A hónap egészének az üzeneteit is vegyük figyelembe a teljesebb felismerések, a tudás érdekében!

 

Természetesen továbbra is a legfontosabb a személyes tudás felismerése, ezért a napi csillagkódokat most is NAGYBETŰVEL emeltem ki. Ne feledjük, a személyes tudás visz igazán előre, s ez néhány hétköznapi eseménybe van elrejtve, amelyeket érdemes leírni a titkos naplónkba és összevetni az itt közreadott csillagkulcsokkal.

 

Napi üzenetek a Földről nézve, csillag-kulcsokkal:

 

Szeptember 15., hétfő: A Tejúton vándorló Hold a mai hajnalon az álmainkban lévő dolgok megvalósítását segíti álomüzenettel, ugyanakkor ez a nap kiválóan alkalmas a hétköznapok fölé emelkedést is célzó „Istenérzékelő” imák és meditációk gyakorlására.

Csillag-kulcsszavak: POLARITÁS, ÁTLÉPÉSEK

 

Szeptember 16., kedd: A Vénusz és a Mars ma pontossá váló kapcsolata kedvez a szerelemnek, művészi és egyéb alkotó tevékenységeknek, de az „angyali világokkal” való létrehozó együttműködéseknek is.

Csillag-kulcsszavak: SZERELEMÉRTÉS, RÁLÁTÁS, LÉLEKBÖLCSESSÉG

 

Szeptember 17., szerda: A mai napon a Nap-Merkúr kettőse kapcsolódik a Szaturnusz-Neptunusz pároshoz, s ez remek alkalmat teremt az érdemi eszme – cserékre, a spirituális fejlődést célzó gyakorlatokra és tanulmányokra, valamint a regressziós, reinkarnációs terápiákra is.

Csillag-kulcsszavak: KITELJESEDÉS, TOVÁBBLÉPÉS

 

Szeptember 18., csütörtök: A Hold és a Mars mai misztikus kapcsolata elsősorban annak kedvez, hogy ráláthassunk a lelki folyamatainkra, a belső, érzelmi tartalmainkra és a családi ügyeinkre is, akár karmikus vonatkozásban.

Csillag-kulcsszavak: FELSŐ SEGÍTSÉG, LÉLEKEMELÉS

 

Szeptember 19., péntek: A mai nap talán a legérdekesebb ezen a héten, mert most a Nap közelében lévő Merkúr a minőségi átalakulásokat és a bölcsességet jelképező planétákkal is kapcsolódik. A tanulásra, a magasabb összefüggések megértésére, a kommunikációra, de a lelki kérdésekben való emelkedést célzó tevékenységekre is alkalmas ez a nap.

Csillag-kulcsszavak: MÉLYREHATÓ VÁLTOZTATÁS AZ EMELKEDÉSÉRT

 

Szeptember 20., szombat: A mai nap is kedvez az érdemi beszélgetéseknek, de most elsődlegesen a kapcsolatainkra, azok mögöttes tartalmainak a megértésére érdemes a figyelmünket irányítani, mert ezt segíti a mai csillagidő.

Csillag-kulcsszavak: A LEGFŐBB MŰVÉSZET AZ ÉLETED

 

Szeptember 21., vasárnap: A mai Újhold aspektusai segítik a felismerését és elengedését, meghaladását a „múltból hozott” értéktelenné vált tartalmaknak, hogy új úton lehessen elindulni, akár kicsi, akár nagy jelentőségű dologban.

Csillag-kulcsszavak: EMLÉKEZÉS, FÉNYINSPIRÁCIÓ

 

Minden nap, minden pillanat csillag – bolygó konstellációja egyszeri, és soha meg nem ismétlődő, így azok a mindenkori ITT ÉS MOST, vagyis a JELEN varázslatát, kozmikus lehetőségeit, és a KOZMIKUS MINŐSÉGEK MEGTAPASZTALÁSÁT, ÁTÉLÉSÉT tanítják a Földön élő embernek.

Áldás és Fény VAN Velünk az Úton!

CsillagfényáldássalPaksi Zoltán