NYÁRKEZDET – EMELKEDÉS
Június 16-án a Tejútra lép a Nap!
Ezen a napon a delelő Nap felé fordulva végzett szertartások, meditációk, imák, lelki és energiagyakorlatok támogatják az EMELKEDÉST!
A Nap és a Jupiter együtt vándorlása az égbolt színpadán az előttünk álló két hét fő eseménye a Föld nézőteréről.
A jelenlegi kiemelt helyen, a Tejúton létrejövő Nap – Jupiter együttállás ebben a 14 napban kedvez a magasabb összefüggések felé irányuló tanulásnak, a tudás gyarapításának, de a tudás általi gyarapodásnak és természetesen az ima és a meditáció praxisában való emelkedésnek is.
Ugyanakkor a Fény és a Bölcsesség kettőse segíti azt is, hogy június 21-ig felismerjük és elengedjük mindazon külső és belső dolgainkat, szokásainkat, amelyek már nem szolgálják az emelkedésünket, hiszen a Nap ekkor az Orion csillagkép „nyílvesszőt elengedő kezénél” jár.
Tehát június 21-ig az ELENGEDÉSEK idejében járunk.
A világosság kiteljesedettségének az ideje, azaz a nyár kezdete ebben az évben június 21-én lesz, hajnali 4 óra 42 perckor. Érdemes ekkor is a kelő Napot imával, meditációval, vagy bármilyen számunkra kedves szertartással köszönteni.
Ezt követően már az Ikrek csillagkép lábainál vándorol a Nap és a Jupiter kettőse, ami már a TOVÁBBLÉPÉSEKNEK és a FEJLŐDÉST célzó cselekvéseinknek kedveznek. A szükségessé vált elengedések megtételével még intenzívebben, még hatékonyabban tudunk fejlődni, illetve emelkedni.
Most könnyebben lehet a régről hozott feleslegessé vált dolgainktól megszabadulni és hatékonyabban tudunk emelni, emelkedni a tudásban a kapcsolatainkban és bármiben, amiben szeretnénk.
A magasabb világokkal, a magasabb összefüggésekkel és az Istennel való kapcsolódás és foglalkozás kiemelten támogatott ebben az időszakban, hiszen gyönyörű bolygónk a Föld is a Tejúton jár!
Június 21-ig még a gyógyulás, gyógyítás csillagainál vándorol otthont adó planétánk, majd nyár kezdetekor átlép a Nyilas csillagképébe. Érdekes, hogy ebben a két hétben a Föld a Jupiterrel alkotja a „kiteljesedés” kapcsolatát, ami még hangsúlyosabbá teszi azt, amit a poszt elején írtam, vagyis a magasabb összefüggések felé irányuló tanulás fontosságának, a tudás gyarapításának, de a tudás általi gyarapodásnak és természetesen az ima és a meditáció praxisában való emelkedésnek is.
Új asztrozófia tanfolyam indul 2025. szeptemberében!
Részletek és jelentkezés:
www.asztrozofiatanfolyam.hu
(Az itt megjelenő írások már elérhetőek megújult honlapunkon, a www.asztrozofia.hu oldalon is!)
A teljesebb „idő-értés” érdekében érdemes megnézni a legújabb csillagidőjárásjelentésünket:
https://youtu.be/JoJJVNWc8Vw
Ima és meditáció leghatékonyabb időintervallumai a BÉKÉÉRT!
Aki teheti ezekben az időpontokban DÉL felé fordulva imádkozzunk lélekben együtt a BÉKÉÉRT és a SZERETETÉRT úgy,
hogy a béke és a harmónia erőit erősítjük, emeljük kint és önmagunkban is,
illetve égi együttműködést kérünk mindezek megvalósulásáért!
Ezen időpontok kiemelten a megoldásokat, a kiteljesítést, kiteljesedést célzó törekvéseket, az emelkedést és fejlődést, valamint a szellemi-lelki-fizikai értékeink gyarapítását.
Június 16., hétfő: 13.06 – 13.16
Június 17., kedd: 13.03 – 13.13
Június 18., szerda: 13.00 – 13.10
Június 19., csütörtök: 12.57 – 13.07
Június 20., péntek: 12.53 – 13.03
Június 21., szombat: 12.50 – 13.00
Június 22., vasárnap: 12.47 – 12.57
Június 23., hétfő: 12.44 – 12.54
Június 24., kedd: 12.42 – 12.52
Június 25., szerda: 12.39 – 12.49
Június 26., csütörtök: 12.36 – 12.46
Június 27., péntek: 12.33 – 12.43
Június 28., szombat: 12.30 – 12.40
Június 29., vasárnap: 12.27 – 12.37
Ima előtt alaposan gondoljuk át, hogy mit szeretnénk elmondani, átadni az égieknek, (Istennek) illetve mihez kérünk segítséget, útmutatást, együttműködést. Az ima/elmélyülés első felében elmondjuk, halkan, de érthetően a mondanivalónkat. Fontos a kimondott szó, fontos, hogy a hangunkkal az énünk rezegtesse meg a „felküldött” információt, mert így az imánknak nagyobb az ereje, a hatása, mintha csak belül, magunkban mondanánk.
Az ima/elmélyülés második felében pedig elcsendesedünk, kicsit kiürítjük a tudatunkat. Ezzel megadjuk magunknak a lehetőséget arra, hogy megérkezhessen a válasz. Az ima igazi titka, igazi lényege nem is az, hogy mi elmondjuk, hanem az, hogy képessé válunk a hallásra…
Az imádkozás/elmélyülés idejét lehetőség szerint pontban a megadott időben kezdjük el. Fontos, hogy a befejezés előtt lecsendesedve figyeljünk befelé, ezzel megadva a lehetőséget az „égiek” válaszának befogadására.
A hónap egészének az üzeneteit is vegyük figyelembe a teljesebb felismerések, a tudás érdekében!
Természetesen továbbra is a legfontosabb a személyes tudás felismerése, ezért a napi csillagkódokat most is NAGYBETŰVEL emeltem ki. Ne feledjük, a személyes tudás visz igazán előre, s ez néhány hétköznapi eseménybe van elrejtve, amelyeket érdemes leírni a titkos naplónkba és összevetni az itt közreadott csillagkulcsokkal.
Napi üzenetek a Földről nézve, csillag-kulcsokkal:
Június 16., hétfő: A mai napon a Tejútra lépő Nap emelő kapcsolata a Holddal segíti mindazon törekvéseinket, amelyekkel mi magunk is emelni, avagy emelkedni akarunk, de jelentősen kedvez a magasabb világokhoz való kapcsolódásnak is.
Csillag-kulcsszavak: TISZTULÁS – TISZTÍTÁS, GYÓGYÍTÁS
Június 17., kedd: A mai nap is kedvez a tisztulásnak, a tisztításnak, de a délutáni órák már erőteljesen segítik a harmonizálást, a művészi törekvéseket és az úgynevezett női energiák működtetését, kiteljesítését.
Csillag-kulcsszavak: HOLNAPJELEK, JÖVŐTERVEZÉS
Június 18., szerda: Az éjjeli álmok beavató, tanító és szabadságüzeneteket hordoznak a mára virradó éjjelen, ezért érdemes időben előkészíteni a tollat és a jegyzetfüzetünket. Az esti és az éjjeli órákban a múltból hozott kapcsolatok, késztetések és tehetségek jelentősége növekszik meg.
Csillag-kulcsszavak: LÉLEKKONCENTRÁCIÓ, KARMA
Június 19., csütörtök: A mára virradó éjjelen szintén fontos jeleket kapunk az álmainkban, szóval a füzet és a toll most is legyen kéznél! Mivel a Hold a „múltjelek” csillagainál vándorol, ezért a „régről hozott” dolgainkkal való foglalkozásnak ma is kedvez az idő.
Csillag-kulcsszavak: KERESÉS, ELENGEDÉS
Június 20., péntek: A Hold mai kapcsolata a Nap – Jupiterrel és a Merkúrral kedvez a mélyebb összefüggések megértésének, a tanulásnak, a rálátásra való törekvéseknek és az érdemi eszme – cseréknek, lelki beszélgetéseknek is.
Csillag-kulcsszavak: ÁTLÉPÉS, TOVÁBBLÉPÉS, KETTŐSSÉG
Június 21., szombat: A mai napon kezdődik égi értelemben a nyár, így kedvez az idő a fényt őrző és a felfényesítést célzó szertartások, ceremóniák elvégzésének. A jövő tervezesére szintén alkalmas ez a mágikus nap.
Csillag-kulcsszavak: ÁLDÁS
Június 22., vasárnap: A Nap – Jupiter, a Mars és a Szaturnusz – Neptunusz mai kapcsolódása segíti a nagyobb energiákat (szellemi értelemben is!) igénylő cselekvéseinket, a megvalósításokat, de a koncentráltságot és elmélyülést célzó spirituális gyakorlatainkat is.
Csillag-kulcsszavak: TERMÉKENYSÉG, BIZTONSÁG
Június 23., hétfő: A Nap – Jupiter kapcsolata a Szaturnusz – Neptunusz kettősével segíti azt, hogy a tegnapról hozott terheket – azok üzenetének a megértésével – letegyük, avagy meghaladjuk és magasabb szintre lépjünk. A megoldást célzó és a regressziós terápiáknak szintén kedvez a mai égi helyzet.
Csillag-kulcsszavak: GONDOLKODÁS, ÉRTŐ LÉLEK
Június 24., kedd: A Nap és a Jupiter találkozója ma válik pontossá, ami kiemelten segíti az imát, a meditációt, a tanulást, a jövő tervezését, de a mulandó dolgainkon való továbblépést is.
Csillag-kulcsszavak: LÉLEKEMELKEDÉS, GYÓGYULÁS
Június 25., szerda: A mai Újhold a Jupiter jelenlétével egészül ki, ezért nem csak az új dolgok, tervek, célok elindításának kedvez az idő, hanem az ősi bölcsességekben, a vallások tanításaiban való elmélyülésnek is.
Csillag-kulcsszavak: MEDITÁCIÓ, KIÁRADÁS, IMA
Június 26., csütörtök: A Merkúr és az Uránusz mai kapcsolata segíti a zsenialitás működtetését, a termékeny gondolkodást és a tudatunk kiszélesítését célzó tanulmányokat is. Ezzel egy időben az aktiválódó Mars kedvez az önismereti utunkon való előrehaladásnak és az önmegvalósító törekvéseinknek is.
Csillag-kulcsszavak: VÉGTELEN SZERELEM, EMELKEDETTSÉG
Június 27., péntek: A lelki mélységeink megértésének és az érzelmeink megbeszélésének és a családi összefüggések, s karmikus dolgok megértését segíti a Hold – Merkúr kapcsolata a Plútóval.
Csillag-kulcsszavak: MEGÚJULÁS, KITELJESEDÉS
Június 28., szombat: A Merkúr aspektusa a Szaturnusz – Neptunusszal újra kedvez a múltértésnek, a regressziós terápiáknak, a koncentrált szellemi működésnek és az érdemi beszélgetéseknek is.
Csillag-kulcsszavak: BEFOGADÓ ÉRTELEM, ELENGEDŐ LÉLEK
Június 29., vasárnap: A mostani napok főszereplője a Merkúr ma alkot pontos aspektust a Plútóval, ami segíti az elvonulást, az elmélyülést, az „evilágon túlra” irányuló gondolkodást és a sorsunk legmélyebb összefüggései felé forduló tudati tevékenységeket is. Kedvez a jelenlegi idő a gondolati megújulásnak is, vagyis az eredménytelen, esetleg lehúzó gondolati panelektől való megszabadulásnak is eljött az ideje.
Csillag-kulcsszavak: EMLÉKEZŐ ÉRTELEM
Minden nap, minden pillanat csillag – bolygó konstellációja egyszeri, és soha meg nem ismétlődő, így azok a mindenkori ITT ÉS MOST, vagyis a JELEN varázslatát, kozmikus lehetőségeit, és a KOZMIKUS MINŐSÉGEK MEGTAPASZTALÁSÁT, ÁTÉLÉSÉT tanítják a Földön élő embernek.
Áldás és Fény VAN Velünk az Úton!
Csillagfényáldással: Paksi Zoltán