
A 2026-os esztendő első posztját szeretném azzal kezdeni, hogy mindenkinek boldog bőségben és egészségben teljes életet kívánjak erre az évre is. Az első teljes hét ebben a naptári évben igen fantasztikus lehetőségekkel indul mind a Föld, mind a Nap pozícióit tekintve. Kezdjük is kedvenc planétánk, a Föld égi helyzetének a vizsgálatával.
Ezen a héten a Föld találkozik a Jupiterrel, az Ikrek csillagkép Pollux, vagyis a halhatatlanságot szimbolizáló csillagainál. – Az ember szükségszerűen találkozik a félelemmel élete, életei során, melynek a mélyén a haláltól, a megszűnéstől való félelem van. Az ősi tanítások azonban elmondják, hogy a halállal nem ér véget az élet, csupán átmegyünk a túloldalra, ahogyan mindennap megtesszük ezt az elalváskor.
A Föld jelenlegi helyzete jelzi, hogy kedvez az idő a félelmeink meghaladásának akár az ima, akár a meditációk, vagy éppen az ősi tanok (pl. Platón, Egyiptomi halottaskönyv, stb.) tanulmányozásával. Az imában például megkérhetjük a Megszólítottat, hogy adjon számunkra egyértelmű jelet az öröklétünket illetően, de a meditáció állapotában is fel lehet venni a kapcsolatot azon énrészünkkel, (Felettes én) aki ennek a bizonyosságában van.
A Jupiterrel való találkozó inspirál arra is, hogy ezekben a napokban gondoljuk át az előttünk álló évet, sőt, éveket és alkossunk jövőképet, távlati terveket. Ugyanakkor ez a jupiteri kapcsolat segíti a tanulást, akár hétköznapi értelemben, akár a sorsunk mélyebb, teljesebb megértésének a vonatkozásában. A Jupiter a holdjai okán már külön rendszert alkot a Naprendszeren belül, ezért hozzá tartozik a „horizontális és vertikális” összefüggésekben, vagyis a rendszerben való gondolkodás.
Gondoljunk úgy az életünkre, hogy gyermekkortól kezdve a vágyaink, a céljaink, a cselekvéseink, a meghatározó történeteink és a kapcsolataink nem véletlenszerűen alakultak, hanem egy nagy rendszert alkotnak és ezen belüli mozgásokat jelenítenek meg. Ennek a személyes sorsrendszernek a megértésére irányuló törekvés, – ami egy igazi jupiteri nagy szellemi utazás, – jelenti most az IGAZI TANULÁST.
Tudom, hogy nem igazán gondolnak az emberek így önmagukra, de az asztrozófiai gondolkodás szerint alaptétel az, hogy minden (materiális és immateriális) létező szükségszerűen részét képezi egyszerre több rendszernek is, így a sorsunk, a személyes életünk is. Talán könnyebben értjük meg az „önrendszerünket,” ha először az előző Föld-Jupiter találkozótól tekintjük át a történeteinket. Ez 2024. december 7-8-9-én történt, a Bika szarvainál. Kezdjük azzal a dolgaink rendszerértésére irányuló törekvésünket, hogy írjuk össze, mi minden emelkedett, vált magasabb szintűvé, illetve mi történt 2024.decembere óta.
Plusz érdekesség, hogy a Föld ezen a héten inspirálódik a Mars-Vénusz kettőse által, ugyanakkor planétánkról nézve a Nap pedig pont e két bolygóval vándorol együtt a Sagittarius csillagainál. Nos, ennek az üzenete az, hogy kedvez az idő minősége az emeléseknek, a harmonizálásoknak, a bennünk lakozó létrehozó energiák és késztetések működtetésének. Röviden azt mondhatom, hogy alkotóidőben vagyunk. Még rövidebben: kreativitás.
Ez a gyönyörű Nap-Vénusz-Mars hármas pedig maga a mágikus szerelem. A szerelem az az emelkedett állapot, ami túl van a halál illúzióján. A szerelem állapotában tudunk a legbensőségesebben együtt működni és azonosulni a társunkkal, de ez az állapot nem korlátozódik csupán két ember viszonyára, hanem megjelenik a magasrendű dolgok megalkotásakor az alkotóban is.
Ebben a szerelmetes alkotásban már a „földi alkotó” egyesül az „égi alkotóval.” Ennek az élményét, élményeit kínálja ezen a héten a Föld-Jupiter-Mars-Vénusz inspirációs négyese, de a Nap-Vénusz-Mars együttállása is.
Mivel a Nap-Vénusz-Mars hármasa 72 fokos aspektusban van a Szaturnusz-Neptunusz kettősével, ezért a régi vágyak, régi tehetségek és az előző életekből hozott képességek felerősödnek. Ez a kapcsolódás kedvez a múlt feltárásának, a regressziós, reinkarnációs gyakorlatoknak és terápiáknak is.
Összességében elmondható, hogy ideje van az önismeret elmélyítésének, ahogy erről fentebb írtam, de ideje van a belső tartalmaink működtetésének, vagyis az önmegvalósításnak is.
(Az itt megjelenő írások már elérhetőek megújult honlapunkon, a www.asztrozofia.hu oldalon is!)
Ima és meditáció leghatékonyabb időintervallumai a BÉKÉÉRT!
Aki teheti ezekben az időpontokban ÉSZAK felé fordulva imádkozzunk lélekben együtt a BÉKÉÉRT és a SZERETETÉRT úgy,
hogy a béke és a harmónia erőit erősítjük, emeljük kint és önmagunkban is,
illetve égi együttműködést kérünk mindezek megvalósulásáért!
Ezen időpontok kiemelten kedveznek a lecsendesedésnek, az „elme mágikus kiürítésének,” a mozdulatlanságnak, a pihenésnek és a középpontba érkezésnek.
Január 05., hétfő: 12.08 – 12.18
Január 06., kedd: 12.04 – 12.14
Január 07., szerda: 12.00 – 12.10
Január 08., csütörtök: 11.55 – 12.05
Január 09., péntek: 11.50 – 12.00
Január 10., szombat: 11.45 – 11.55
Január 11., vasárnap: 11.41 – 11.51
Ima előtt alaposan gondoljuk át, hogy mit szeretnénk elmondani, átadni az égieknek, (Istennek) illetve mihez kérünk segítséget, útmutatást, együttműködést. Az ima/elmélyülés első felében elmondjuk, halkan, de érthetően a mondanivalónkat. Fontos a kimondott szó, fontos, hogy a hangunkkal az énünk rezegtesse meg a „felküldött” információt, mert így az imánknak nagyobb az ereje, a hatása, mintha csak belül, magunkban mondanánk.
Az ima/elmélyülés második felében pedig elcsendesedünk, kicsit kiürítjük a tudatunkat. Ezzel megadjuk magunknak a lehetőséget arra, hogy megérkezhessen a válasz. Az ima igazi titka, igazi lényege nem is az, hogy mi elmondjuk, hanem az, hogy képessé válunk a hallásra…
Az imádkozás/elmélyülés idejét lehetőség szerint pontban a megadott időben kezdjük el. Fontos, hogy a befejezés előtt lecsendesedve figyeljünk befelé, ezzel megadva a lehetőséget az „égiek” válaszának befogadására.
A hónap egészének az üzeneteit is vegyük figyelembe a teljesebb felismerések, a tudás érdekében!
Természetesen továbbra is a legfontosabb a személyes tudás felismerése, ezért a napi csillagkódokat most is NAGYBETŰVEL emeltem ki. Ne feledjük, a személyes tudás visz igazán előre, s ez néhány hétköznapi eseménybe van elrejtve, amelyeket érdemes leírni a titkos naplónkba és összevetni az itt közreadott csillagkulcsokkal.
Napi üzenetek a Földről nézve, csillag-kulcsokkal:
Január 5., hétfő: A Hold napján kedvez az idő a belső figyelemnek, melynek a célja az, hogy észrevehessük azokat a dolgokat az életünkben, a lelkünkben és a családunkban, amelyekkel jobban kellene foglalkozni, amelyekbe még több energiát kellene beletenni, de megmutatkoznak azok a dolgaink is, amelyek elengedését is szükséges lenne végre megtenni.
Csillag-kulcsszavak: KAPCSOLATI EGYENSÚLY, KONCENTRÁLTSÁG
Január 6., kedd: A Vénusz ma kerül pontos együttállásba a Nappal, miközben a Holdat beragyogja a Regulus szeretetfénye. Nos, talán ez a nap hordozza leginkább a szeretet üzenetét. A szeretetben mindig van fény, tudatemelkedés és melegség. Legyen a cselekedeteinkben, a kapcsolódásainkban és a világérzékelésünkben is törekvés erre a mágikus (és nem színpadias) szeretetre.
Csillag-kulcsszavak: A BELSŐ MŰVÉSZ EMELKEDÉSE
Január 7., szerda: A Nap-Vénusz-Mars hármasa ma még tökéletes pentagramm kapcsolatban van a Szaturnusz-Neptunusz kettősével és ez kiemelten kedvez a harmonizáló, a művészi, az alkotó törekvéseinknek, de az önmegvalósításnak, a meditációs és koncentrációs gyakorlatokban történő haladásnak is.
Csillag-kulcsszavak: SZERELEM EGY RÉGI ÉLETBŐL
Január 8., csütörtök: A Vénusz ma kerül pontosan egy vonalba a Marssal, ami azt üzeni, hogy az indulatainkat most tudjuk harmonizálni és építő módokon működtetni, de a teljesebb belső béke megvalósítása érdekében is ezen a napon lehet nagyobb energiákat mozgatni. Igazi kreativitást, alkotást segítő nap. A hajnali álom üzeneteit, képeit, hangulatait írjuk le, fontos tanításokat tartalmaznak.
Csillag-kulcsszavak: KILÉPÉS, LÉLEKKONCENTRÁCIÓ
Január 9., péntek: A Nap-Mars-Vénusz hármasa ma és holnap pontos kapcsolatot alkot a Jupiterrel, ami elsősorban a valódi tanulásnak, az önismeret elmélyítésének és a sorsunk tágabban látását-értését célzó gondolkodásnak kedvez. A teljességre, avagy a tökéletességre irányuló törekvésinket már célszerű időzíteni, ugyanakkor kerüljük ezen a napon a konfrontációkat.
Csillag-kulcsszavak: HALHATATLANSÁG, ÉNINSPIRÁCIÓK
Január 10., szombat: A tegnaphoz írottak ma is érvényesek! A mai napon a terveink, céljaink megvalósítása érdekében érdemben érdemes cselekedni, illetve kifejezetten az előre lépéseknek kedvez az idő minősége.
Csillag-kulcsszavak: KERESS, HOGY TALÁLHASS
Január 11., vasárnap: A Marshoz közeledő Merkúr a mai naptól szerdáig mágikus kapcsolatot alkot a Szaturnusz-Neptunusz kettősével. Ez a három-négy nap kiemelten segíti a mély beszélgetéseket, a belső felismeréseket, a meditációkat és spirituális gyakorlatokat, de a regressziós, reinkarnációs technikák, terápiák alkalmazását is.
Csillag-kulcsszavak: ANGYAL, KIEMELKEDÉS
Minden nap, minden pillanat csillag – bolygó konstellációja egyszeri, és soha meg nem ismétlődő, így azok a mindenkori ITT ÉS MOST, vagyis a JELEN varázslatát, kozmikus lehetőségeit, és a KOZMIKUS MINŐSÉGEK MEGTAPASZTALÁSÁT, ÁTÉLÉSÉT tanítják a Földön élő embernek.
Áldás és Fény VAN Velünk az Úton!
Csillagfényáldással: Paksi Zoltán
(Ezen a felületen kizárólag információkat közvetítünk. A felmerülő kérdéseket az asztrozofia.paksi.zoltan@gmail.com címre várjuk.)
#paksizoltan #asztrozofia #csillaguzenetek #asztrologia #csillagidojarasjelentes #csillagkulcsok #napkeplet