
Valamikor, nagyon régen, amikor még kisiskolás voltam, sokszor hallottam, hogy addig jó neked, amíg gyerek vagy! „Nem is tudod, milyen jó dolgod van neked, de majd rájössz, amikor felnőtt leszel!”
Érzékeny, így, vagy úgy, de mindenkit érintő témáról írok, természetesen megértem, ha valaki egészen másként látja a dolgokat.
Az igazság az, hogy személy szerint én már nagyon vártam a felnőttkort, amikor már senki nem szólhat bele a döntéseimbe. Most, összevetve a gyerekkorom és a felnőttkorban eltöltött évtizedek tapasztalatait, megéléseit, nekem a felnőttkor sokkal, de sokkal jobban tetszik. Tudom, hogy ezzel sokan másként vannak, de az elmúlt 30 év során a tanítványaim jelentős része is osztotta az én megéléseimet.
A gyermekkor a kényszerek kora, mondhatni az „intenzív karma” megélésének az ideje.
Miért?
Gyermekként nem hozhatjuk meg azt a döntést, hogy holnaptól határozatlan ideig szüneteltetem, vagy éppen abbahagyom a bölcsődei, az óvodai, vagy éppen az iskolás tanulmányaimat, tetszik – nem tetszik azt folytatni, csinálni KELL!
Ez a gyerek dolga.
A gyerkőc az iskolapadba beülve kénytelen meghallgatni, majd megtanulni olyan tantárgyakat, amelyek 90 százaléka biztos, hogy nem érdekli.
Nem találkoztam olyan osztálytárssal, aki azt mondta volna nekem, hogy „Zoli, annyira boldog vagyok, mert végre valahára a következő földrajz órán végre megismerkedhetek Afrika domborzatával, vizeivel és ásványi kincseivel! Jujj, annyira várom!”
Jó gyereknek lenni?
Vajon melyik felnőtt képes arra, hogy olyan témával, sőt, témákkal foglalkozzon, ami nem érdekli őt?
A gyermek pedig ebben a kényszerben él és még nem is beszéltünk arról, hogy ez még nyomasztóbb akkor, ha a társai bántják, csúfolják, vagy éppen a családjában találkozik napi szinten erőszakkal, alkoholizmussal, veszekedésekkel.
A felnőtt kit tud ilyen helyzetekből lépni, a gyerek nem. A felnőtt el tud válni a méltatlanná süllyedt párjától, a gyerek nem tud a családi adott esetben rossz kapcsolatain változtatni.
Felnőve, majd szülővé válva, de emlékezve a „felhőtlen gyermekévekre” nem tudunk és talán nem is mindenben kell változtatni az évszázadok alatt kialakult és lényegében rögzült nevelési-oktatási rendszereken, de arra szükséges törekednünk, hogy legalább mi a gyermekeink testi-lelki-szellemi igényeivel és tartalmaival maximálisan együtt működjünk, mert mások ezt nem teszik meg.
Azért írtam, hogy a gyerekkor az intenzív karma kora, mert ekkor éljük meg azokat az állapotokat, amelyeket előző életeink okán ránk mért a felettes énünk.
Aztán ezekből a jó – rossz élményekből felnőttként csodás dolgok születhetnek, gondoljunk például Beethoven történetére, de sajnos a feldolgozatlanul maradt múlt lecsúszást is eredményezhet.
Ha például a matek okozott szorongást és megértési problémákat, akkor az karmikusan azt jelzi, hogy ez a fajta gondolkodás még valamelyest hiányzik az eszköztárunkból, tehát érdemes ezzel érdemben foglalkozni a spirituális fejlődésünk érdekében. Gyermekként, ha menekültünk ettől és nem ugrottuk meg ezt a feladatot, akkor most, felnőttként, immár stresszmentesen foglalkozzunk a hiányzó témával, hogy azt ne toljuk át a következő élet gyermekkorára.
A felnőttkori létünk, a döntéseink és választásaink gyökere és oka a gyermekkori tapasztalataink. A gyermekkor fájdalmas élmény-emlékei akár végig kísérhetnek egy egész életet…
Azért írok mindezekről, mert ennek a hétnek a csillagidőminősége segíti a régi sebek fájdalmainak az enyhítését, vagy éppen a megszűntetését. Négy égitest, nevezetesen a Merkúr, a Vénusz, a Nap és a Mars is megérkezett a Vízöntő csillagképébe. A Vízöntő két korsóból önti vizet.
Az egyiket a jövőbe. – Ez most nem „aktív.”
A másikat a múltba. – Nos, ide érkezett a fenti négy égi vándor!
Ez a helyzet segíti azt, hogy (nem csak a gyermekkorra értve!) a múltunk meghatározó sérülést okozó eseményeit megértsük. Megértsük, hogy az milyen fejlődést célzó gondolatot, törekvést, energiát ébresztett bennünk. Megértsük, hogy a jelenünk eredményeihez, sikereihez hogyan és miként járultak hozzá.
Érdemes ezeket végig gondolni, végig érzékelni például a meditációs gyakorlatainkban.
De ez a helyzet segíti azt is, hogy érdemben foglalkozzunk azokkal a témákkal, amelyek a suliban szorongást, kudarcokat okoztak és azóta is távol tartjuk őket magunktól. Varázslatos tapasztalat az, hogy már egy kicsi megismerő tanulás olyan tudati emelkedést eredményez, amellyel az életünk minden szegmensére pozitívan hatunk.
A megértés vezet el ahhoz a művelethez, amit megbocsájtásnak is nevezhetünk.
A megbocsájtással lekerül rólunk a súly, könnyebbé, szabadabbá válik a testünk – lelkünk – szellemünk hármasa.
Ennek a felszabadulásnak és az ezt célzó cselekvéseknek kedvez ennek a hétnek az időminősége. Fontos, hogy a lelki gyakorlatainkban, a meditációinkban végül küldjünk arany fényt arra a helyre, arra az időre és azokra a személyekre, akik jelen voltak a sérülésünk elszenvedésekor.
A magyar bölcselet azt mondja, hogy nem az a legény, aki üt, vagy visszaüt, hanem az, aki állja.
A megértésre, a felszabadulásra, az „énlélektisztításra” irányuló törekvéseinkből fakad az a tudás, amellyel állva maradunk, avagy újra képesek vagyunk felállni az életünk útján. Az eddigi (több, mint három évtized) tapasztalatai alapján állíthatom, hogy minél inkább értjük a régi elszenvedett ütésekben rejtőző tanításokat, (ideértve a nehezen érthető egykori tantárgyak „ütéseit” is!) annál inkább védve vagyunk attól, hogy újabb ütéseket kapjunk!
Akit leteríttettek az ütések, az elvesztette az erői jelentős részét, ám aki újra áll, annak a korona csakrája az ég tetejéhez kapcsolódik, így eljutnak hozzá a magas segítségek, a gyökér csakrája pedig a Föld anya energiáihoz kapcsolódik.
Az Ég és a Föld válik eggyé benne.
Ez a csodálatos szimbólum az, ami megvalósulhat, megerősödhet velünk, s bennünk ezen a héten.
A múlttal és a gyermekkorunkkal való tisztító célzatú belső munkálkodás egyik eredményeként felismerünk olyan belső érzéseket, félelmeket, szokásokat, gondolatokat, önkorlátozásokat, amelyek lehet, hogy eddig észrevétlenül, de kifejezetten hátráltatták a fejlődésünket.
Természetesen ezeket érdemes elengedni.
Az elengedés szertartásának az ideje pedig a hét eleje, amit egyértelműen jelez a Föld égi helyzete! Nos gyönyörű planétánk hétfőn és kedden a Rák csillagkép olló csillagával találkozik, ami egyértelműen elengedésszimbólum.
Az elengedés szertartásának a legjobb ideje Napnyugtakor érkezik el, amit nyugati irányban célszerű elvégezni. Nagyon jól működik a szertartás, ha az elengedni való dolgainkat például leírjuk egy lapra, majd azt a lenyugvó Nap felé fordulva elégetjük, s ezzel együtt kimondjuk, hogy ezen dolgainkat elengedjük, az ezen dolgokban lakó erők immár fénnyé válnak (ahogyan a papírlap is!) és segítik az emelkedésünk folyamatát.
Tehát a hétfő és a kedd 16:35 és 16:50 közötti percek az elengedés felszabadító és felfényesítő lehetőségét hozzák.
Azért hangsúlyoztam az írásom elején a gyermekkori élmények fontosságát, mert a hét elején a Föld még a gyermeki minőségeket képviselő mitikus istenség által felügyelt csillagok fényében vándorol!
A szükségtelenné vált terhektől való megszabadulásból már olyan erők szabadulnak fel, amelyekkel még teljesebben tudunk alkotni, teremteni és uralni a saját életünket. Ennek a lehetősége hangsúlyosan a hét végén jelenik meg, amit az jelez, hogy a Föld akkor érkezik majd az uralás és nemző alkotás csillagképébe, az Oroszlánba!
Szóval ez a hét is fantasztikus lehetőségeket rejt, éljünk velük!
Ha pedig fontos élethelyzetekben, spirituális kérdésekben égi üzenetekkel szeretne gazdagodni egy mágikus kártyacsomag használatával, akkor rendelje meg „A Csillagkatedrális üzenetei” címmel kiadott termékünket, amelyben az égbolt összes csillagképének és a Naprendszer planétáinak az esszenciális, segítő üzeneteivel találkozhat.
Információ és rendelési lehetőség: www.csillagkatedralis.hu
(Az itt megjelenő írások már elérhetőek megújult honlapunkon, a www.asztrozofia.hu oldalon is!)
Ima és meditáció leghatékonyabb időintervallumai a BÉKÉÉRT!
Aki teheti ezekben az időpontokban ÉSZAK felé fordulva imádkozzunk lélekben együtt a BÉKÉÉRT és a SZERETETÉRT úgy,
hogy a béke és a harmónia erőit erősítjük, emeljük kint és önmagunkban is,
illetve égi együttműködést kérünk mindezek megvalósulásáért!
Ezen időpontok kiemelten kedveznek a lecsendesedésnek, az „elme mágikus kiürítésének,” a mozdulatlanságnak, a pihenésnek és a középpontba érkezésnek.
Február 2., hétfő: 10.03 – 10.13
Február 3., kedd: 9.59 – 10.09
Február 4., szerda: 9.54 – 10.04
Február 5., csütörtök: 9.50 – 10.00
Február 6., péntek: 9.46 – 9.56
Február 7., szombat: 9.41 – 9.51
Február 8., vasárnap: 9.37 – 9.47
Ima előtt alaposan gondoljuk át, hogy mit szeretnénk elmondani, átadni az égieknek, (Istennek) illetve mihez kérünk segítséget, útmutatást, együttműködést. Az ima/elmélyülés első felében elmondjuk, halkan, de érthetően a mondanivalónkat. Fontos a kimondott szó, fontos, hogy a hangunkkal az énünk rezegtesse meg a „felküldött” információt, mert így az imánknak nagyobb az ereje, a hatása, mintha csak belül, magunkban mondanánk.
Az ima/elmélyülés második felében pedig elcsendesedünk, kicsit kiürítjük a tudatunkat. Ezzel megadjuk magunknak a lehetőséget arra, hogy megérkezhessen a válasz. Az ima igazi titka, igazi lényege nem is az, hogy mi elmondjuk, hanem az, hogy képessé válunk a hallásra…
Az imádkozás/elmélyülés idejét lehetőség szerint pontban a megadott időben kezdjük el. Fontos, hogy a befejezés előtt lecsendesedve figyeljünk befelé, ezzel megadva a lehetőséget az „égiek” válaszának befogadására.
A hónap egészének az üzeneteit is vegyük figyelembe a teljesebb felismerések, a tudás érdekében!
Természetesen továbbra is a legfontosabb a személyes tudás felismerése, ezért a napi csillagkódokat most is NAGYBETŰVEL emeltem ki. Ne feledjük, a személyes tudás visz igazán előre, s ez néhány hétköznapi eseménybe van elrejtve, amelyeket érdemes leírni a titkos naplónkba és összevetni az itt közreadott csillagkulcsokkal.
Napi üzenetek a Földről nézve, csillag-kulcsokkal:
Február 2., hétfő: A mai napon, a Hold napján, a Hold égi pozíciója kedvez az önismeretünk elmélyítésének elsősorban önnön ösztönös megnyilvánulásaink vizsgálatával. Ugyanakkor a kapcsolataink tisztítását, harmonizálását és a mély, lelki beszélgetéseket is támogatja a Hold kapcsolata a Merkúrral és a Vénusszal.
Csillag-kulcsszavak: KIEGÉSZÜLÉS, TELJESSÉG
Február 3., kedd: A legmélyebb törekvéseink között szerepel az uralkodás igénye. Senki sem szereti, ha valaki más ad utasításokat, inkább én irányítanék… A spirituális úton az uralkodás már nem kifelé, hanem elsődlegesen befelé irányul. Ez utóbbi törekvések megvalósításának kedvez a mai nap.
Csillag-kulcsszavak: ALKOTÓ LÉLEK, SZERETET
Február 4., szerda: A legmélyebb törekvéseink között szerepel még annak a tudásnak a vágya, amellyel azokra a mélyen belül megfogalmazódott kérdéseinkre is választ kapunk, amelyekre még soha, sehol nem találtunk válaszokat. A mai napon az imáinkban, a meditációinkban és a szellemi gyakorlatainkban ezeket érdemes a fókuszba helyezni. Azonban még ne várjuk el a válaszok megérkezését, csak „küldjük fel” a kérdéseket. A válaszok megérkezésének a napjára nem kell sokat várni…
Csillag-kulcsszavak: SZINTÉZIS, HALHATATLANSÁG
Február 5., csütörtök: A mai nap csillagjeleit egyszerűen imádom! Mindig is annak voltam a híve, hogy ne másokat utánozzunk, hanem önálló alkotásokat hozzunk létre. Az Uránusz kapcsolata a Merkúr – Vénusz kettősével pont ezt segíti egészen a jövő hét elejéig. Figyeljünk a sugallatainkra és engedjük szabadon működni a kreativitásunkat, mert ezek által nagyobb mozgástér nyílik számunkra az „élet izgalmas útjain!”
Csillag-kulcsszavak: MÚLTMEGHALADÁS, SZERELEM TÚLNANRÓL
Február 6., péntek: A szerdai naphoz írottak, vagyis a „tudás” témakörével való foglalkozás ma újra fontossá válik. A szerdai napon elküldött kérdésekre időközben már megérkezhetett valamilyen szinten és formában a válasz, de a mai nap rítusaiban megkapott jelek, sugallatok, formák és szimbólumok már a válasz(ok) mellett a továbblépés üzeneteit is hordozzák.
Csillag-kulcsszavak: MEGVALÓSÍTÁS, A KERESÉS KERESÉSE
Február 7., szombat: A mai napon is erősen érvényes a csütörtöki üzenet. Ezt ne feledjük! Ezzel együtt a mai szombat is kedvez a beszélgetéseknek, kifejezetten a lelki, érzelmi gondolatok cseréjének, megosztásának. A családi dolgaink emelését és harmonizálását célzó tevékenységeket segítik az ég mai aspektusai.
Csillag-kulcsszavak: AZ ANYA BÖLCSESSÉGE
Február 8., vasárnap: A hét „refrénje” a csütörtöki üzenet, ami ma ugyanannyira jelentős, mint csütörtökön, tehát akár egészen kicsiben, vagy éppen nagyban, de alkalmazzuk, működtessük a kreatív, létrehozó énünket. Mivel a Hold már az Angyal csillagainál vándorol ezen a napon, ezért a létezés magasabb régiói felé fordulásnak is kedvez az idő minősége.
Csillag-kulcsszavak: HÁRMASSÁG, ELŐRETEKINTÉS
Minden nap, minden pillanat csillag – bolygó konstellációja egyszeri, és soha meg nem ismétlődő, így azok a mindenkori ITT ÉS MOST, vagyis a JELEN varázslatát, kozmikus lehetőségeit, és a KOZMIKUS MINŐSÉGEK MEGTAPASZTALÁSÁT, ÁTÉLÉSÉT tanítják a Földön élő embernek.
Áldás és Fény VAN Velünk az Úton!
Csillagfényáldással: Paksi Zoltán