
A Tavasz első teljes hetének a témája a SORSÍRÁS!
A sors törvényeinek ősi tanai között szerepel az a megállapítás, miszerint az emberi lélek halhatatlan. A tan szerint, amikor bekövetkezik a fizikai test halála, a lélek felszabadul és átlép a „másik világba.” Itt már szeretettel várják őt a lélekcsaládjának tagjai és segítenek abban, hogy tényleg elszakadhasson az anyagi világtól és odaát is hazaérkezhessen.
Aztán eljön az ideje a számvetésnek. Ez azt jelenti, hogy a lélek végigtekint a maga mögött hagyott életen. Mely cselekedetek, döntések, érzések és gondolatok voltak átitatva a Fénnyel és melyek voltak ennek híján…
Elvégeztem az erre az életre vállalt feladataimat?
Megtanultam azokat a dolgokat, amelyek miatt leszülettem?
Megadtam másoknak a tartozásaimat?
Elfogadtam mások felém irányuló tartozásait?
Sikerült meghaladnom az addigi önmagam?
A számvetés után, amennyiben van, vagy vannak „nem” válaszok a fenti kérdésekre, elkezdődik a következő földi élet megtervezése. A lélek kiválasztja a teret, a tereket és időket, amelyben újra testben élni akar, felépít egy életutat és kiválasztja előzetes egyeztetések után a szüleit, a testvéreit, a szerelmeit, a gyermekeit, a barátait, szóval a játszótársakat.
Ennek a sorstervnek az a célja, hogy a lélek továbbfejlődjön, tanuljon, szeressen és emelkedjen az emberi szint feletti világokba. Végül amint eljön az ideje, megtörténik a születés, elindul a sorsprogram.
Elindul az általunk, önmagunknak íródott sorprogram.
Miért írok most erről?
Nos, azért, mert kicsiben ez a „sorsírás” minden nap lejátszódik!
Minden este, amikor nyugovóra térünk és álomba szenderülünk, a lelkünk újra átmegy a „másik világba.” Újra átmegyünk a másik világba, de már azért, hogy a következő napot megtervezzük, természetesen figyelembe véve azt, hogy eddig mennyire sikerült fejlődni, vagy éppen kevésbé emelkedni…
Az álmainkban megjelenő érzetek, történések, jelek és állapotok mind, mind a sorstervezésünk legmélyebb, legmágikusabb összefüggéseiről tudósítanak. Minél inkább tudatossá válok az álmodásomra, annál inkább tudom a „hétköznapi tudatommal” is befolyásolni a sorsom alakulását.
Nem véletlenül a legősibb és legmeghatározóbb mágikus praxis az álommágia. Az álmaink nem csak tanító, előrejelző és gyógyító minőségeket, energiákat hordoznak, hanem itt tudunk tevőlegesen belépni a hétköznapi tudatunkkal is a sorsunk meghatározásába.
Minden kultúrában, minden vallásban és világmagyarázó bölcsességrendszerben meghatározó szerepet játszanak az „álomtörténetek.” Gondoljunk például a bibliai Dániel, József, vagy éppen Jákob álmára, de a magyarság számára titkos beavatást hordozó Emese álma is ide tartozik, valamint nem véletlenül találkozunk mindenhol (buddhizmus, jóga, kínai öt elem rendszer, amerikai indián kultúrák, stb.) álomgyakorlatokkal.
A 33. Asztrozófianapon az álom témájáról tartanak előadást és gyakorlati útmutatókat olyan előadók, akik nem csak rengeteg tudással, hanem mély tapasztalatokkal is rendelkeznek ezen a területen.
ASZTROZÓFIANAP május 16-án szombaton 10.00 – kb. 19 óráig a Harmónia Palota első emeleti dísztermében.
Ebben az évben a legmágikusabb téma kerül a fókuszba, mégpedig az ÁLOM.
Az álom kérdéskörét, és a hozzá kapcsolódó mágiákat vesszük sorra a pszichológia, a buddhista gyakorlatok, a mexikói tolték indiánok, a legújabb spirituális kutatások és a csillagok szempontjából is.
A téma legkiválóbb kutatói és előadói avatnak be minket ezen a különleges napon.
Előadók:
Orosz Katalin
Paulinyi Tamás
Vesztróczi Tibor
Csörgő Zoltán
Paksi Zoltán
+ Csillagdalok koncert!
Információ és jegyrendelés: www.asztrozofianap.hu
Ha pedig fontos élethelyzetekben, spirituális kérdésekben égi üzenetekkel szeretne gazdagodni egy mágikus kártyacsomag használatával, akkor rendelje meg „A Csillagkatedrális üzenetei” címmel kiadott termékünket, amelyben az égbolt összes csillagképének és a Naprendszer planétáinak az esszenciális, segítő üzeneteivel találkozhat.
Információ és rendelési lehetőség: www.csillagkatedralis.hu
(Az itt megjelenő írások már elérhetőek megújult honlapunkon, a www.asztrozofia.hu oldalon is!)
Ima és meditáció leghatékonyabb időintervallumai a BÉKÉÉRT!
Aki teheti ezekben az időpontokban KELET felé fordulva imádkozzunk lélekben együtt a BÉKÉÉRT és a SZERETETÉRT úgy,
hogy a béke és a harmónia erőit erősítjük, emeljük kint és önmagunkban is,
illetve égi együttműködést kérünk mindezek megvalósulásáért!
Ezen időpontok kiemelten kedveznek a felismeréseknek, új dolgok elindításának, a segítő, gyógyító energiák felerősítésének és az emelkedés érdekében végzett külső-belső cselekvéseknek.
Március 23., hétfő: 10.56 – 11.06
Március 24., kedd: 10.52 – 11.02
Március 25., szerda: 10.49 – 10.59
Március 26., csütörtök: 10.45 – 10.55
Március 27., péntek: 10.41 – 10.51
Március 28., szombat: 10.38 – 10.48
Nyári időszámítás!
Március 29., vasárnap: 11.34 – 11.44
Ima előtt alaposan gondoljuk át, hogy mit szeretnénk elmondani, átadni az égieknek, (Istennek) illetve mihez kérünk segítséget, útmutatást, együttműködést. Az ima/elmélyülés első felében elmondjuk, halkan, de érthetően a mondanivalónkat. Fontos a kimondott szó, fontos, hogy a hangunkkal az énünk rezegtesse meg a „felküldött” információt, mert így az imánknak nagyobb az ereje, a hatása, mintha csak belül, magunkban mondanánk.
Az ima/elmélyülés második felében pedig elcsendesedünk, kicsit kiürítjük a tudatunkat. Ezzel megadjuk magunknak a lehetőséget arra, hogy megérkezhessen a válasz. Az ima igazi titka, igazi lényege nem is az, hogy mi elmondjuk, hanem az, hogy képessé válunk a hallásra…
Az imádkozás/elmélyülés idejét lehetőség szerint pontban a megadott időben kezdjük el. Fontos, hogy a befejezés előtt lecsendesedve figyeljünk befelé, ezzel megadva a lehetőséget az „égiek” válaszának befogadására.
A hónap egészének az üzeneteit is vegyük figyelembe a teljesebb felismerések, a tudás érdekében!
Természetesen továbbra is a legfontosabb a személyes tudás felismerése, ezért a napi csillagkódokat most is NAGYBETŰVEL emeltem ki. Ne feledjük, a személyes tudás visz igazán előre, s ez néhány hétköznapi eseménybe van elrejtve, amelyeket érdemes leírni a titkos naplónkba és összevetni az itt közreadott csillagkulcsokkal.
Napi üzenetek a Földről nézve, csillag-kulcsokkal:
Március 23., hétfő: A mai nap kedvez a kreativitásnak, az alkotó folyamatoknak, a nemző-teremtő szerelemnek, de a nagyobb szabadság elérését célzó testi, lelki, szellemi folyamatoknak is.
Csillag-kulcsszavak: ÉRZÉKELÉS, ÉRZÉKELTETÉS
Március 24., kedd: A régi égi kép, amely a Holdat a Bika szarvai között ábrázolja a magasabb világok felé emelkedés üzenetét hordozza. A mai nap mindenféle, de elsősorban a lelki, családi emelkedésnek kedvez.
Csillag-kulcsszavak: MEGVALÓSÍTÓ ENERGIÁK
Március 25., szerda: A rejtettebb spirituális dimenziók felé fordulásnak, valamint a „koncentratív meditációknak” kedvez a Neptunusztól távolodó Nap találkozója a Szaturnusszal. A Tejúton vándorló Hold is segíti a spirituális gyakorlatokat és az imákat.
Csillag-kulcsszavak: ÖNMEGHALADÁS, TOVÁBBLÉPÉS
Március 26., csütörtök: A Hold találkozója a Jupiterrel szintén segíti az imákat, de a tanulásnak is kedvez a mai idő minősége. Ma érdemes gondolkodni, meditálni azon, hogy az énünkben és az életünkben melyek azok a dolgok, amelyek mulandóak, s melyek azok, amelyek múlhatatlanok.
Csillag-kulcsszavak: KETTŐSSÉGEK, TESTVÉR
Március 27., péntek: A mai nap mondhatni rárímel a hétfői impulzusokra, hiszen most is kedvez az idő a nagyobb, valódibb szabadság elérését célzó cselekvéseknek, de most kifejezetten a szintézisre való törekvés nyújt magasabb szintű felismeréseket.
Csillag-kulcsszavak: SZÁRNYALÁS, ELEMELKEDÉS
Március 28., szombat: A délelőtti órák a táplálásnak kedveznek, ami elsősorban azt jelenti, hogy célszerű azon dolgainkkal foglalkozni, amelyek gyarapítják a lelki, szellemi kincseinket. A délutáni órák pedig a szükségtelenné vált testi-lelki-szellemi tartalmak elengedésének kedveznek.
Csillag-kulcsszavak: RÉGI ÉRTÉKEK ŐRZÉSE, EMLÉKEZŐ TISZTÍTÁS
Március 29., vasárnap: Az Oroszlán csillagkép fejéhez érkező Hold ezen a napon is növeli a kreativitást, de segít abban is, hogy világosabban láthassuk önmagunkat és a sorsunk mélyebb összefüggéseit is.
Csillag-kulcsszavak: GYERMEK, ÖSZTÖNÖK URALÁSA
Minden nap, minden pillanat csillag – bolygó konstellációja egyszeri, és soha meg nem ismétlődő, így azok a mindenkori ITT ÉS MOST, vagyis a JELEN varázslatát, kozmikus lehetőségeit, és a KOZMIKUS MINŐSÉGEK MEGTAPASZTALÁSÁT, ÁTÉLÉSÉT tanítják a Földön élő embernek.
Áldás és Fény VAN Velünk az Úton!
Csillagfényáldással: Paksi Zoltán