
Az előttünk álló hét nap két okból is az egyik kiemelten kedvenc időszakom az év körén. Természetesen mindegyik nap egyszeri és megismételhetetlen lehetőségeket hordoz az újra és újra ciklikusan visszatérő tartalmak mellett, de ez a „június középi” időszak olyan energiákat és minőségeket rejt, amelyekkel élve kívül és belül is nagyon nagy lépéseket tudunk tenni előre az életünk útján.
Mi a két ok?
Az egyik, hogy a Föld a Kígyótartó csillagképében vándorol, s ráadásul ezt a Tejúton, vagyis az Istenek Útján teszi. Ez millió dolog mellett lényegében azt jelzi, hogy MOST ÉRDEMES ÉRDEMBEN FOGLALKOZNI AZ ÉLETÜNKBEN LÉVŐ BETEG DOLGOK ÉS HELYZETEK ORVOSLÁSÁVAL!
Most érdemes megvizsgálni a testünket, a lelkünket és a gondolatainkat is. Most tudjuk igazán felismerni a beteggé vált, vagy éppen már nem teljesen egészséges gondolatainkat, érzelmeinket, de testi szinten is ezek a napok kedveznek a kóros folyamatok feltárásának és azok megszüntetésének.
Most érdemes a „harmadik szemünk mikroszkópján” keresztül megvizsgálni a berögzött szokásainkat, a kapcsolatainkat és az egzisztenciális helyzetünket is, mert azokban – amennyiben van ilyen – most könnyebben vesszük észre a kórosnak nevezhető állapotokat és/vagy folyamatokat.
Mivel a Tejúton járunk gyönyörű Földünkkel, ezért erősebben érezhető az isteni segítség, de az imák is mintha hatékonyabban működnének. A minden szintre kiterjedő gyógyítás és harmonizálás törekvéseit még pluszban támogatja a Vénusz és a Jupiter jelenlegi találkozója a halhatatlanság csillagainál.
MINDEN SZINTEN ELJÖTT A GYÓGYULÁS – GYÓGYÍTÁS IDEJE!
Engedjenek meg egy személyes emléket.
1991-ben fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy létre kéne hozni egy olyan gyógyító módszert, ami egyszerre, egy időben hat a testre és a lélekre is. Pont ezekben a napokban, bár ennek már éppen 35 éve, született meg bennem az első gyógyító módszerem, a reflaxáció.
A Föld akkor is a Kígyótartó csillagképében járt…
Nézzük a másik okot is!
A reinkarnáció az emberi élet szempontjából a fejlődés lehetőségét hordozza.
A fejlődés szükségszerűen változás.
Maga a változás lehet két irányú.
Hozhat süllyedést és hozhat emelkedést. Az ember az élete során lesüllyedhet, gyűlölködővé válhat, de – és a tudatosságnak, a spiritualitásnak ez a lényege! – emelkedhet is.
Ez utóbbi a fejlődés.
Minden embernek – tudatosan, vagy erre nyíló tudat hiányában is, de ez a karmikus célja.
A fejlődés lehetőségét és valóságát segíti ez a hét, mert központi csillagunk a Nap a Bika csillagkép EMELŐ szarvai között ragyog! Ezen a héten legyenek elsődlegesek azok a cselekvéseink, amelyek fejlődést, emelkedést eredményeznek. Vegyük most előre azokat a dolgainkat, amelyekben jobbá akarunk válni, amelyek által fejlődünk.
Egy jó tanács: – Napkelte és a delelő Nap közötti órákban – természetesen csukott szemmel – forduljunk a Nap felé és a képzeletünk mágikus képernyőjét a homlokunk belső falára helyezve láttassuk magunkkal, ahogyan a vágyott célokban, dolgokban egyre jobbak vagyunk, avagy a vágyott célok egyre közelebb kerülnek hozzánk.
Ez azért erős „mágikus idő,” mert ekkor a Nap az emelkedést jelképező szarvak között van, miközben a délelőtti órákban valóban emelkedik a delelés pontjához a Nap!
A vágyott célok megvalósítását kiemelten segíti egyébként ezen a héten a Szaturnusz és a Merkúr kapcsolata. A hét csodája az is, hogy a Merkúr ezen a hét napon a „halandóságtól a halhatatlanságig” megy, vagyis Castortól Polluxig.
Egyébként a Bika szarvai érintik a Tejutat, ezért a jelenlegi Nap pozíció jelzi azt is, hogy a magasabb, az isteni világok és tartalmak felé törekvéseknek, avagy az azokhoz való kapcsolódásnak is itt van az ideje. Érdekes, hogy a Nap és a Föld jelenlegi pozíciójában ez közös üzenet.
A magasabb világok bennünk (is) vannak.
Ahogyan például egyetlen csepp vér, vagy egyetlen sejt magában hordozza az ember egészének az információját, úgy az emberben is megvan annak a világnak az információja, rezgései, amelyben él. A világ, amelyben élünk nem korlátozódik lakóhelyünkre, a Földre, hanem világunk része a Naprendszer, a Tejút spirálgalaxisa, de az égbolt összes csillaga is.
- Ha (valamennyire) ismerem önmagam, akkor jobb életet tudok élni, mint ennek hiányában.
- Ha ismerem a szüleim, az őseim történetét, még eredményesebb tudok lenni, hiszen az ő megéltségeik bennem is rejtőznek.
- Ha ismerem az országom történetét, még teljesebb életet tudok élni, mert nem véletlenül kapcsolódtam ennek a népnek a karmájához.
- Ha (valamelyest) ismerem a Földön élő emberiség útját, még teljesebb rálátásom van a valóságomra/valóságunkra.
- Ha ismerem azt a rendszert, (Naprendszer) aminek a Föld is a része, még eredményesebbé, hasznosabbá tudom alakítani a mindenkori jelenemet.
- Ha ismerem a Tejút és a csillagzatok szimbolikáját, üzeneteit, még teljesebbé tudom tenni önmagam és az utamat is.
Minden bolygó és csillag üzenete, bölcsessége és fénye ott ragyog minden emberben. Az asztrozófia nem csillagjóslás, (bár az égi jeleket a múlt-jelen-jövő vonalán is nézzük) hanem az a csillagértés, amelynek segítségével nem csak szűk karmikus, hanem kozmikus összefüggéseiben érthetjük meg és alakíthatjuk magasabb szintűvé önmagunkat és a sorunkat is.
Most, amikor a Föld a beavatás gyógyító csillagképében és a Tejúton jár, a Nap pedig a Bika emelő szarvai között érdemes meghozni azt a döntést, hogy szeptembertől a csillagtudás útjára lépünk!
ÚJ 2 éves ASZTROZÓFIA TANFOLYAM INDUL 2026. SZEPTEMBERÉBEN Paksi Zoltán vezetésével!
Helyszín: Harmónia Palota.
VIII. Budapest, Múzeum u. 9.
Időpont: 2026. szeptember 19.
Info és jelentkezés: www.asztrozofiatanfolyam.hu
Ha pedig fontos élethelyzetekben, spirituális kérdésekben égi üzenetekkel szeretne gazdagodni egy mágikus kártyacsomag használatával, akkor rendelje meg „A Csillagkatedrális üzenetei” címmel kiadott termékünket, amelyben az égbolt összes csillagképének és a Naprendszer planétáinak az esszenciális, segítő üzeneteivel találkozhat.
Információ és rendelési lehetőség: www.csillagkatedralis.hu
(Az itt megjelenő írások már elérhetőek megújult honlapunkon, a www.asztrozofia.hu oldalon is!)
A teljesebb „idő-értés” érdekében érdemes megnézni a legújabb csillagidőjárásjelentésünket:
https://youtu.be/SmlLonVQUMk
Ima és meditáció leghatékonyabb időintervallumai a BÉKÉÉRT!
Aki teheti ezekben az időpontokban DÉL felé fordulva imádkozzunk lélekben együtt a BÉKÉÉRT és a SZERETETÉRT úgy,
hogy a béke és a harmónia erőit erősítjük, emeljük kint és önmagunkban is,
illetve égi együttműködést kérünk mindezek megvalósulásáért!
Ezen időpontok kiemelten kedveznek a kiteljesedést célzó törekvéseknek, a megoldásoknak, a „csúcsra jutásnak” és a maximum elérésének.
Június 08., hétfő: 15.21 – 15.31
Június 09., kedd: 15.18 – 15.28
Június 10., szerda: 15.15 – 15.25
Június 11., csütörtök: 15.12 – 15.22
Június 12., péntek: 15.09 – 15.19
Június 13., szombat: 15.06 – 15.16
Június 14., vasárnap: 15.02 – 15.12
Ima előtt alaposan gondoljuk át, hogy mit szeretnénk elmondani, átadni az égieknek, (Istennek) illetve mihez kérünk segítséget, útmutatást, együttműködést. Az ima/elmélyülés első felében elmondjuk, halkan, de érthetően a mondanivalónkat. Fontos a kimondott szó, fontos, hogy a hangunkkal az énünk rezegtesse meg a „felküldött” információt, mert így az imánknak nagyobb az ereje, a hatása, mintha csak belül, magunkban mondanánk.
Az ima/elmélyülés második felében pedig elcsendesedünk, kicsit kiürítjük a tudatunkat. Ezzel megadjuk magunknak a lehetőséget arra, hogy megérkezhessen a válasz. Az ima igazi titka, igazi lényege nem is az, hogy mi elmondjuk, hanem az, hogy képessé válunk a hallásra…
Az imádkozás/elmélyülés idejét lehetőség szerint pontban a megadott időben kezdjük el. Fontos, hogy a befejezés előtt lecsendesedve figyeljünk befelé, ezzel megadva a lehetőséget az „égiek” válaszának befogadására.
A hónap egészének az üzeneteit is vegyük figyelembe a teljesebb felismerések, a tudás érdekében!
Természetesen továbbra is a legfontosabb a személyes tudás felismerése, ezért a napi csillagkódokat most is NAGYBETŰVEL emeltem ki. Ne feledjük, a személyes tudás visz igazán előre, s ez néhány hétköznapi eseménybe van elrejtve, amelyeket érdemes leírni a titkos naplónkba és összevetni az itt közreadott csillagkulcsokkal.
Napi üzenetek a Földről nézve, csillag-kulcsokkal:
Június 8., hétfő: A tervek és a célok fő inspirációi a hétköznapi életnek. Ezek megvalósulása jelenti a sikert, nagyobb volumenben magát a boldogságot. A mai nap időminősége a célok megvalósításának kedvez.
Csillag-kulcsszavak: LÉLEKLÁTÁS, SZERETETGYÓGYULÁS
Június 9., kedd: A Vénusz és a Jupiter ma pontossá váló kapcsolata a Mars mágikus sugárzásában megnöveli a kreativitást, a művészi alkotó energiákat, de kedvez a társainkkal való együttműködésekben (ha „egyedül nem megy”) és a kapcsolatainkban rejlő karmikus tanítások megértésében is.
Csillag-kulcsszavak: A SZERELEM BÖLCSESSÉGE
Június 10., szerda: A mai nap elsősorban a lényegi dolgainkkal való értelmi és érzelmi foglalkozásoknak kedvez. Segíti ez a nap természetesen a lényegi dolgainkban lakozó mélyebb üzenetek megértésének és azok megbeszélésének is.
Csillag-kulcsszavak: LÉLEKKONCENTRÁCIÓ, JELENLÉT
Június 11., csütörtök: A mai nap első fele az összegzéseknek, befejezéseknek és a magasabb szintek elérését célzó törekvéseknek kedvez, míg a napunk délutáni, esti órái már kifejezetten az előre tekintésnek, a holnap el- és átgondolásának kedveznek.
Csillag-kulcsszavak: ÉNMÉLYBEN (ALIG) REJTŐZŐ ANGYAL
Június 12., péntek: A spiritualitással való foglalkozás, a spiritualitásban való érdemi működés egyszerre teszi érthetőbbé és érzékelhetőbbé jelenünk külső és belső valóságát, s történéseit. A mai péntek az értelem és érzelem együtt működtetésének kedvez.
Csillag-kulcsszavak: LELKI BESZÉLGETÉSEK, ÁLDÁST HOZÓ ÁLDOZAT
Június 13., szombat: A Pleiadok csillaghalmazánál az Uránuszhoz igyekvő Hold újból segíti az alkotómunkákat, a kreativitást, a misztikus és a hétköznapi szerelmet és a gyermekáldás megtörténéséhez szükséges „rítusokat” is.
Csillag-kulcsszavak: SZABADSÁG, HARMONIZÁLÓDÁS
Június 14., vasárnap: A Naphoz közeledő Hold (holnap hajnalban lesz Újhold!) a Bika csillagkép szarvainál még inkább felerősíti ezen a napon a hét üzenetét, ami az emelés, az emelkedés és a fejlődés. Ezek érdekében érdemes ma érdemben tenni elsősorban lelki, érzelmi és családi vonatkozásban.
Csillag-kulcsszavak: SZINTÉZIS, KIKRISTÁLYOSODÁS
Minden nap, minden pillanat csillag – bolygó konstellációja egyszeri, és soha meg nem ismétlődő, így azok a mindenkori ITT ÉS MOST, vagyis a JELEN varázslatát, kozmikus lehetőségeit, és a KOZMIKUS MINŐSÉGEK MEGTAPASZTALÁSÁT, ÁTÉLÉSÉT tanítják a Földön élő embernek.
Áldás és Fény VAN Velünk az Úton!
Csillagfényáldással: Paksi Zoltán
