
A nyár második felébe érkezvén egy mitikus őstörténettel – ami mindenkire érvényes – szükséges kezdenem ezt az írást, hogy jobban megérthessük az előttünk álló tizennégy nap időminőségét.
Megszületik Héraklész a hős, akinek a főisten, Zeusz az apja, de Alkméné személyében halandó édesanyja van.
- Ez azt üzeni, hogy lényegében minden ember hősnek születik, vagyis mindenkinek az a fő küldetése, hogy hőssé nemesülve a belül lakozó „démoni erőket” felismerje és legyőzze. Ugyanakkor e történet eleje tudósít arról is, hogy a tér-időtől független, tehát a valódi nemzőnk egy „magas entitás,” aki itt Zeuszként jelenik meg. Ég Atya és Föld Anya gyermekeként hordozzuk magunkban az eget és a földet, a fent és a lent, valamint a halandó és a halhatatlan létezés világait.
De folytassuk a történetet: Héraklész földi anyukája azonban Héra istennő (Zeusz felesége) bosszújától tartva kiteszi gyermekét a pusztába.
- Nos, ha olyan érzéssel, és/vagy tapasztalattal rendelkezik a Tisztelt Olvasó, hogy őt kisgyermekként nem értették meg, nem vették figyelembe a vágyait, a lelkét, (persze ezt nem rosszból, hanem azért, mert a szülő felnőttként hiheti azt, hogy ő jobban tudja mi kell a gyermeknek, ezért olyan hülyeségekre, amiből „úgysem lehet megélni,” ne pazarolja a gyerkőc a drága időt, hanem csak tanuljon az iskolákban, mert azzal viszi majd sokra, stb, stb.) akkor ez bizony a „pusztába kitettséget” jelenti.
Szóval a csecsemő Héraklész egyedül fekszik a pusztában, amikor éppen arra sétál Zeusz felesége Héra. Megsajnálja a gyermeket és a mellére helyezve megeteti őt. Az istennő teje által Héraklész elnyeri a HALHATATLANSÁGOT!
- A gyermeki magány, a pusztába kitettség idejében azonban megérkezik az a személy, az a történés, az a dolog, ami a legnagyobb kincset adja az embernek és ez a halhatatlanság, de nevezhetjük ezt itt a lélek isteni végtelenjének is.
A felnőtté vált Héraklész munkáit azonban lépten-nyomon megnehezíti, megkeseríti Héra. Úgy tűnik, hogy ő „isteni ősellensége” a hősnek. Azonban Héraklész nem adja fel és végül minden munkáját elvégzi, mindenben győzedelmeskedik. Miután kilépett a földi világból felemelkedett az Olümposzra, ahol Héra istennő hozzáadta egyetlen gyermekét, a gyönyörűséges Hébé „istenleánykát.”
- A felnőtté válással kezdődik meg az igazi „küzdelmek kora,” ahol gyakorta plusz nehezítésekkel találkozhatunk. Azonban a nehezítések NEM ELLENÜNK, hanem ÉRTÜNK vannak. Ha Héra valóban ártani akarna hősnek, akkor könnyedén elsöpörhette volna Héraklészt. A nehezítések, a megkeserítések a próbatételek. Itt vizsgázik a hős. Ha állja a sarat, akkor válik méltóvá az ISTENI KITELJESEDÉSRE, amit a mítoszban Hébé képvisel.
Miért most írok erről?
Azért, mert a Föld ebben az időszakban Héra istennő csillagainál vándorol.
Most érdemes elgondolkodni az eddigi életünk múltbeli és jelenlegi nehézségein, nehezítettségein, s kihívásain. Ezek a kihívások valójában a kiteljesedésünkért vannak és ezekben a kihívásokban üzenetek, sőt, beavatások vannak.
Tekintsünk így ezen kihívásokra!
Törekedjünk ezek szimbolikájának a megértésére.
Szellemi, gondolati (pl. kinek van igaza?) nehézségekkel találkoztunk.
Érzelmi problémák (csalódások, szerelmi bánat) nemesítették lelkünket?
Anyagi problémák (drága cuccok, kevés fizu) gondoskodtak a fejlődésünkről?
Hatalmi kérdések (miért nem engem nevezte ki a posztra?) cizellálták személyiségünk energiáit?
Egészséggel kapcsolatos problémákkal szembesültünk?
Mind a tizennégy nap, de leginkább14-én és 15-én érdemes ezzel intenzívebben (meditációban, regresszióban, terápiás ülésen, merengésben, stb.) foglalkozni, ezek szimbolikáit, üzeneteit megfejteni, mert a megértés és beavatás planétájával ekkor lesz emelő kapcsolatban a Föld, ráadásul a Merkúr ezen napokon a Bika emelő (!) szarvainál lép a kiemelkedés útjára, a Tejútra!
Ez a két nap a fentieken túl egyébként segíti az érdemi beszélgetéseket, a megoldó törekvéseket a sorstanulást, a kapcsolataink javítását, de még a gyermeknemzéshez is plusz erőket ad. E két naptól függetlenül is ez a két hét kedvez mindenféle tisztító és méregtelenítő törekvésnek legyen szó testi, lelki és/vagy szellemi, gondolati megtisztulásról.
Egyébként jelen időszak Mars – Neptunusz kapcsolata is segíti az előre lepéseket és a múltból hozott lelki nyavalyák mélyebb feltárását és megoldását.
Az előző írásomat két héttel ezelőtt azzal fejeztem be, hogy fényes dolgok várnak ránk. Nos, a gyermekkorunkban Héra teje olyan erőket, impulzusokat adott, amelyekkel a tehetségeket, képességeket építettünk magunknak érzelmi értelmi értelemben egyaránt.
Ezen képességek működtetésével fényesedik fel az életünk és az a belső idő, amelyben éljük a jelenünket.
A fényesedés, vagyis a képességek működtetésének is itt van az ideje, amit a Nap égi járása jelez. Ő már az Oroszlán, vagyis a fényesedés és a belső uralom csillagképében vándorol. A szeretet a fényből éled. A SZERETETIDŐ kiemelt napjai augusztus 22-23-24-én jönnek el, mert ekkor lesz Napunk együttállásban a szeret csillagával, az Oroszlán szívével, a Regulusszal.
E három napon helyezzük kiemelten előtérbe azokat a társakat, akiket a legjobban szeretünk, s tegyük azokat a dolgokat, amelyeket a legSZÍVesebben teszünk.
Én pedig szeretettel teli szívvel tudom ajánlani a szeptember 19-én induló asztrozófia tanfolyamunkat. Itt olyan tudással gazdagodunk, amelyet a mesterséges intelligencia soha nem tud sem prezentálni, sem helyettesíteni! Ez pedig az időben működő (!) személyiségünk és annak változásainak a megismerése, a sorsunk jeleiből való olvasás, vagyis a személyes sorsismeret, de a kapcsolataink jeleit és tanításait is érteni fogjuk.
Ez most annyira jó lesz, hogy még én is elmegyek rá 😊
ÚJ 2 éves ASZTROZÓFIA TANFOLYAM INDUL 2026. SZEPTEMBERÉBEN Paksi Zoltán vezetésével!
Helyszín: Harmónia Palota.
VIII. Budapest, Múzeum u. 9.
Időpont: 2026. szeptember 19.
Info és jelentkezés: www.asztrozofiatanfolyam.hu
A heteken átívelő égi üzenetek mellett fontos információkat hordoznak a napi csillagidőjárásjelentések is, amelyek kicsit lejjebb olvashatnak.
Ha pedig fontos élethelyzetekben, spirituális kérdésekben égi üzenetekkel szeretne gazdagodni egy mágikus kártyacsomag használatával, akkor rendelje meg „A Csillagkatedrális üzenetei” címmel kiadott termékünket, amelyben az égbolt összes csillagképének és a Naprendszer planétáinak az esszenciális, segítő üzeneteivel találkozhat.
Információ és rendelési lehetőség: www.csillagkatedralis.hu
(Az itt megjelenő írások már elérhetőek megújult honlapunkon, a www.asztrozofia.hu oldalon is!)
A teljesebb „idő-értés” érdekében érdemes megnézni a legújabb csillagidőjárásjelentésünket:
https://youtu.be/NZOCNwt0edE
Ima és meditáció leghatékonyabb időintervallumai a BÉKÉÉRT!
Aki teheti ezekben az időpontokban DÉL felé fordulva imádkozzunk lélekben együtt a BÉKÉÉRT és a SZERETETÉRT úgy,
hogy a béke és a harmónia erőit erősítjük, emeljük kint és önmagunkban is,
illetve égi együttműködést kérünk mindezek megvalósulásáért!
Ezen időpontok kiemelten kedveznek a kiteljesedést célzó törekvéseknek, a megoldásoknak, a „csúcsra jutásnak” és a maximum elérésének.
Augusztus 10., hétfő: 12.09 – 12.19
Augusztus 11., kedd: 12.06 – 12.16
Augusztus 12., szerda: 12.03 – 12.13
Augusztus 13., csütörtök: 12.00 – 12.10
Augusztus 14., péntek: 11.57 – 12.07
Augusztus 15., szombat: 11.54 – 12.04
Augusztus 16., vasárnap: 11.51 – 12.01
Augusztus 17., hétfő: 11.48 – 11.58
Augusztus 18., kedd: 11.45 – 11.55
Augusztus 19., szerda: 11.42 – 11.52
Augusztus 20., csütörtök: 11.39 – 11.49
Augusztus 21., péntek: 11.36 – 11.46
Augusztus 22., szombat: 11.33 – 11.43
Augusztus 23., vasárnap: 11.29 – 11.39
Ima előtt alaposan gondoljuk át, hogy mit szeretnénk elmondani, átadni az égieknek, (Istennek) illetve mihez kérünk segítséget, útmutatást, együttműködést. Az ima/elmélyülés első felében elmondjuk, halkan, de érthetően a mondanivalónkat. Fontos a kimondott szó, fontos, hogy a hangunkkal az énünk rezegtesse meg a „felküldött” információt, mert így az imánknak nagyobb az ereje, a hatása, mintha csak belül, magunkban mondanánk.
Az ima/elmélyülés második felében pedig elcsendesedünk, kicsit kiürítjük a tudatunkat. Ezzel megadjuk magunknak a lehetőséget arra, hogy megérkezhessen a válasz. Az ima igazi titka, igazi lényege nem is az, hogy mi elmondjuk, hanem az, hogy képessé válunk a hallásra…
Az imádkozás/elmélyülés idejét lehetőség szerint pontban a megadott időben kezdjük el. Fontos, hogy a befejezés előtt lecsendesedve figyeljünk befelé, ezzel megadva a lehetőséget az „égiek” válaszának befogadására.
A hónap egészének az üzeneteit is vegyük figyelembe a teljesebb felismerések, a tudás érdekében!
Természetesen továbbra is a legfontosabb a személyes tudás felismerése, ezért a napi csillagkódokat most is NAGYBETŰVEL emeltem ki. Ne feledjük, a személyes tudás visz igazán előre, s ez néhány hétköznapi eseménybe van elrejtve, amelyeket érdemes leírni a titkos naplónkba és összevetni az itt közreadott csillagkulcsokkal.
Csak röviden a lényeg!
Napi üzenetek a Földről nézve, csillag-kulcsokkal:
Augusztus 10., hétfő: A mélységeket is érintő emelő harmonizálás napja.
Csillag-kulcsszavak: MEGVALÓSÍTÁS, LÉLEKKETTŐSSÉGEK
Augusztus 11., kedd: A lelki beszélgetések és megbékélések napja.
Csillag-kulcsszavak: ANYA ÉS GYERMEK
Augusztus 12., szerda: Álomjelek, kezdet, elindulás-elindítás a szabadságért.
Csillag-kulcsszavak: EMLÉKEZŐ RÁLÁTÁS, TUDATTÁGÍTÁS
Augusztus 13., csütörtök: A kapcsolataink megértésének és a kreatív gondolatok napja.
Csillag-kulcsszavak: ELMÉLYÜLÉS A SZERETETBEN
Augusztus 14., péntek: A lélek erejével alkotni és továbblépni.
Csillag-kulcsszavak: LÁTNI ÉS ÉRTENI A KÖZÉPPONTOT
Augusztus 15., szombat: A széles megértések és bölcsességek napja.
Csillag-kulcsszavak: AMINT FENT, ÚGY LENT
Augusztus 16., vasárnap: A harmonizálás és újra a megértések napja van.
Csillag-kulcsszavak: SZINTÉZIS, KÖTŐDÉSEK
Augusztus 17., hétfő: A mai nap a kapcsolatok fejlesztését és a termékenységet segíti.
Csillag-kulcsszavak: A MEDITÁCIÓ EREJE
Augusztus 18., kedd: A szintünk feletti megnyilvánulásokkal való kapcsolat ideje.
Csillag-kulcsszavak: ANGYAL, ELEMELKEDÉS
Augusztus 19., szerda: A szabad és rálátó gondolkodás napja.
Csillag-kulcsszavak: SZÍV AZ ÍTÉLET MÉRLEGÉN
Augusztus 20., csütörtök: A méltatlan és önkorlátozó dolgok elengedése.
Csillag-kulcsszavak: LELKI EMELKEDETTSÉG
Augusztus 21., péntek: A tapasztalataink ma a harmonizálásokat segíti.
Csillag-kulcsszavak: KITELJESEDÉS, GYÓGYULÁS
Augusztus 22., szombat: A lelki beszélgetések és továbblépések napja.
Csillag-kulcsszavak: KÉZBEN TARTOTT BELSŐ ENERGIÁK
Augusztus 23., vasárnap: Nap – Regulus: SZERETET, SZERETET, SZERETET
Csillag-kulcsszavak: INSPIRÁLTSÁG, CÉLRATARTÁS, SZERETET
Minden nap, minden pillanat csillag – bolygó konstellációja egyszeri, és soha meg nem ismétlődő, így azok a mindenkori ITT ÉS MOST, vagyis a JELEN varázslatát, kozmikus lehetőségeit, és a KOZMIKUS MINŐSÉGEK MEGTAPASZTALÁSÁT, ÁTÉLÉSÉT tanítják a Földön élő embernek.
Áldás és Fény VAN Velünk az Úton!
Csillagfényáldással: Paksi Zoltán
