Sokszor elmondom, hogy az emberi életben a legfontosabbnak a tudást és annak megszerzését tartom. A tudás persze nem információk halmazát jelenti, hanem az önismeretet, a sors ismeretét, a kapcsolatainkban rejlő tanítások felismerését és természetesen azt is, hogy mikor, minek jön el az ideje. Az asztrozófia óráimon is erre helyezem a hangsúlyt. Jelen életem talán legnagyobb felismerése az, hogy a csillagok fényvilága segít legjobban a TUDÁS felismerésében, felszínre hozásában és annak alkalmazásában is.
A küldetésem az, hogy mindezeket átadjam. Ezért is rendezzük meg az ASZTROZÓFIA NAPJÁT május 18-án, ahol olyan csodálatos tudással rendelkező előadókkal találkozunk, akik érdemben fogják az előadásaikkal gyarapítani és színesíteni a tudásunkat.
Jegyvásárlás: www.asztrozofianap.hu
Egy különleges konstellációhoz különleges tartalom dukál!
Mi minden történik azon a különleges napon 2025. május 18-án vasárnap, amikor a Nap az Uránusszal az Istenek Szerelmi fészkénél a Pleiadoknál, a Hold pedig a Plútóval találkozik a mágikus emlékezés csillagainál?
Balla Ede Zsolt a székely spiritualitást hordozza szívében-lelkében és ahogyan már tavaly is elvarázsolt minket bölcsességével és személyiségével, úgy most is igazi kincsekkel gazdagít majd minket az előadásával, melyben a bolygók ősi üzeneteiről mesél a hagyományaink tükrében.
Előadásának címe: Hétboldogasszony és a Naprendszer planétái
Linka Ildikó és Szöllősi Tamás régi kedves tanítványaim. Ők azok, akik már évtizedek óta élik a csillagbölcseletet, így velük van a harmónia, a kreativitás és az egyre növekvő tudás. Személyes tapasztalataikról, felismeréseikről és megoldásaikról mesélnek és tán dalolnak is majd előadásukban.
Beszédes előadásuk címe: Csillagfényes otthon
Az egyik legizgalmasabb előadást Danics Dóra majd. Az emberi hang, a dalolás, a mágikus éneklés művésze és egyben tanítója is. Zenemágia kurzusainkon varázslatos tudásával és személyiségével még a legreménytelenebbnek tűnő esetekben (például én) is kihozza belőlünk az énekművészt. A dalolás és az univerzum eddig soha nem hallott összefüggéseiről mesél – zenél majd az asztronapon.
Előadásának címe: Énekmágia – Hangból lettünk, hanggá leszünk
Grandpierre Atilla az a személyiség, aki egyszerre működik és alkot a tudomány, a spiritualitás és a művészet világában. Tudós csillagászként fantasztikus felfedezései vannak mind a Nap, mind az univerzum vonatkozásában, de páratlan ismeretekkel rendelkezik az őstörténetünk területén is. Hogyan, s miként kapcsolódik és része az ember a világnak? Többek között ezt a tudást Atilla osztja meg velünk.
Előadásának címe: Az Ember és viszonya az Élő Világegyetem oksági rendjéhez
Paksi Zoltán: Sorsfordulók fent és lent A sors kérdései mindig is foglalkoztattak, a „véletlenek” pedig elgondolkodtattak. Az egyik legnagyobb felismerésélményem a „sorskutatás” területén az volt, hogy az emberiség sorsfordulói és az egyéni fordulatok egybecsengenek. A csillagos égbolt jelei pedig még közelebb hoztak a sors összefüggéseinek megértéséhez. Mi volt a legmeghatározóbb sorsfordulónk és az mire tanít? Talán kiderül majd az előadásomból 🙂
Koncert és sámánszertartás
Danics Dóra, Költő Balázs és Paksi Zoltán csillagtriója zárja rendezvényünket. Itt bemutatjuk azokat a dalainkat, amelyek mindegyikét csillagok, s égi konstellációk ihlették.
Itt debütál majd két új dalunk is!
Az egyik a „Körtánc” című dalunk, amelyben a sors és a jegypolaritások (Kos-Mérleg, Bika-Skorpió stb.) összefüggéseit daloljuk meg.
A másik pedig a „Sámándal.”
A Sámándal nem csak egy dal, hanem sámánszertartás is.
Az elemek (Tűz, Föld, Fa, Levegő és Víz) erejét felerősíti bennünk ez a „dal-szertartás”.
Ezzel a szertartással zárjuk a napot, így erősebben, bölcsebben és energikusabban térünk majd haza, mint ahogyan délelőtt megérkeztünk.
Szóval május 18-án vasárnap: AZ ASZTROZÓFIA NAPJA
Tarts velünk és biztos lehetsz benne, hogy sok tudással, művészi és mágikus élménnyel gazdagodsz ezen a különleges napon, amikor a Nap az Uránusszal a Hold pedig a Plútóval találkozik.
Jegyvásárlás: www.asztrozofianap.hu
Áldás és Fény VAN Velünk az Úton!
Csillagfényáldással: Paksi Zoltán